A Szerelem kapta az Arany Pálmát
Az osztrák Michael Haneke Amour/Love című filmjének ítélte vasárnap a Nanni Moretti vezette zsűri az Arany Pálmát a 65. cannes-i filmfesztiválon.
Az osztrák Michael Haneke Amour/Love című filmjének ítélte vasárnap a Nanni Moretti vezette zsűri az Arany Pálmát a 65. cannes-i filmfesztiválon.
Szombaton annak rendje módja szerint útra kelt Debrecenből Tankcsapda-legénysége a következő koncertje helyszíne felé, ám a kárpátaljai Beregszászra tartó csapatot nem engedték át a határon.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) és az Irka című gyermeklap idén ismét megrendezte a gyermekek körében igen népszerű Irka-gyermeknapot. A rendezvényre május 22-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (KMF) Esztergom termében került sor.
Nagysikerű ungvári fellépésük után Ferenczi György, a Rackajamhez csatlakozott híres énekes és szájharmonika-művész, társam volt egy kötetlen beszélgetésben.
A tavalyi évhez hasonlóan a Guti Községi Tanács az idén sem járult hozzá, hogy a KMKSZ a guti iskola területén és a község kiállítótermében megrendezhesse a hagyományos Guti Pünkösdi Napok rendezvényeit. Az elutasítás kapcsán lapunknak Balog Attila, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke és Sin József, a szövetség beregszászi középszintű szervezetének elnöke nyilatkozott.
Ma rendezik az 57. Eurovíziós Dalfesztivál második elődöntőjét Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban. A 18 színpadra lépő előadó közül tíz kerül a szombati döntőbe, amelyben már ott van a Magyarországot képviselő Compact Disco.
Magyar Népmesék Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség – Kárpáti Kiadó, 1999.
Ferenczi György és a Rackajam 2012. május 21-én Magyarország Ungvári Főkonzulátusa meghívására Ungvárra látogatott. Ferenczi György és az öt tagú Rackajam 2005-től dolgozik együtt, ezalatt 7 közös albumot adtak ki, melyek egy része arany és platina lemez lett.
Berniczky Éva: Égen járó kismanó. Ungvár – Budapest: Pánsíp – UngBereg Alapítvány, 1996.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ) 2012. május 17-20. között XV. alkalommal rendezte meg a Tavaszi Szél Konferenciát, aminek idén a győri Széchenyi István Egyetem adott otthont.
End of content
End of content