1944, a borzalmak éve – Tóth István főkonzul úr beszéde
Az ötödik éve tartó világháború hadszíntéri és politikai folyamatai egyértelművé tették a nemzetiszocialista Németország teljes vereségét.
Az ötödik éve tartó világháború hadszíntéri és politikai folyamatai egyértelművé tették a nemzetiszocialista Németország teljes vereségét.
Márciusban került meghirdetésre az ArtTisza Művészeti Egyesület és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet közös rajzpályázata, amely keretében a szervezők lehetőséget kívántak biztosítani az ifjú tehetségeknek, hogy „a saját jövőbeli világukat elképzelve elengedjék fantáziájukat, elmondhassák, kifejezzék gondolataikat arról, mit és hogyan változtatnának a jelenben”.
A Kárpátaljai Megyei Filharmónia Rachmaninov zeneestet ajándékozott az orosz zeneszerző, zongorista és karmester rajongói számára.
Egy jeruzsálemi sírban talált osszuáriumon lehet a kereszténység első képi ábrázolása.
Lengyel János: A valóság szaga Kisprózai vegyestál verskörettel, kárpátaljai módra Intermix Kiadó, Ungvár – Budapest, 2006
2012. április 22-én, immár negyedik alkalommal került sor a Kárpátaljai Vőfélytalálkozóra.
A Csokonai Színház magyarországi ősbemutatóját láthatta a közönség a Víg Kamaraszínházban április 13-án. Ivan Viripajev Illúziók című művét Szűcs Nelli és Trill Zsolt, valamint Vass Magdolna és Kristán Attila játssza.
Április 21-én rendezték meg az érsek áldásával Perecsenyen azt a húsvéti kiállítás-versenyt, melynek a „Húsvét a családomban” címet adták.
Folytatja a már több éve folyó tájolását a bátyúi Cók-Mók Bábszínház Kárpátalja magyar iskoláiban. Ezúttal a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolába látogatott el a társulat, hogy ott szórakoztassa az érdeklődő közönséget Vitéz Lájszló korántsem megszokott történetével.
Huszt vezetősége a tűzoltósággal együtt vállalta a vár területének megtisztítását.
End of content
End of content