A Boldogasszony kiállítás Beregszászba érkezik
A Boldogasszony kiállítás-sorozat következő állomása Beregszász. A megnyitóra június 2-án kerül sor a főiskola Gross Arnold termében (részletek itt).
A Boldogasszony kiállítás-sorozat következő állomása Beregszász. A megnyitóra június 2-án kerül sor a főiskola Gross Arnold termében (részletek itt).
2011. június 10-én a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának közreműködésével az Ungvári Megyei Zene- és Drámai Színház színpadán a magyarországi Honvéd Táncszínház bemutatja Monarchia/ Népek táncai c. műsort.
Kárpátalján, magyar történelmi helyszíneken és helyi magyar zenészek közreműködésével tartják az Ismét Vereckénél című Rákóczi-ballada ősbemutatóját.
2011. május 27-én kiállítás nyílt a budapesti Polgárok Házában, ahol „népművészet Kárpátaljáról” címmel Kárpát-medencei Magyar Népművészet sorozat 13. estjére került sor.
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház A velencei kalmár című darabjával veszi kezdetét a június 17-től június 25-ig tartó Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai FesztiváljaHatárontúli Magyar Színházak XXIII. Kisvárdai Fesztiválját, amelyen három szomszédos ország tizenkilenc színésztársulata lép színpadra.
Negyven évvel ezelőtt, 1971-ben vált önálló intézménnyé a Péterfalvai Művészeti Iskola, ahol jelenleg hangszeres, ének-, tánc-, koreográfia-, valamint képzőművészeti oktatás folyik.
Az új évadban több lesz a kacagás Debrecenben, mint az elmúlt években volt, a korábbi évekkel ellentétben ugyanis több vígjátékot és musicalt is bemutatnak – mondta Vidnyánszky Attila, a debreceni Csokonai Színház igazgatója szerdán, a jövő évad műsortervét bemutató sajtótájékoztatón.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) megyei szervezete, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete és Sárosoroszi Alapszervezete, valamint a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) az Oroszi Általános Iskolában „Mese, mese, mátka…” címmel május 22-én ismét megszervezte a hagyományosan minden évben megrendezésre kerülő népmesemondó versenyt, melyen a Beregszászi járás általános iskolás tanulói vettek részt. A versenyre közel 40…
Gazdátlanság miatt az enyészeté lehet az Ungvár melletti nevickei vár, amely gyorsan romló állaga miatt sürgős restaurálásra szorul.A megmentéséhez 45 millió forintra lenne szükség.
2011. május 19-én került sor a 20 éves a Révész Imre Társaság című kiállítás megnyitójára Beregszászon, amelynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola adott otthont.
End of content
End of content