Kultúra

  • Kitüntették a magyar kultúra kárpátaljai munkásait

    Dr. Schmitt Pál, a Magyar Köztársaság elnöke nemzeti ünnepünk, augusztus 20. alkalmából kiemelkedő munkásságuk elismeréseképpen négy kárpátaljai közéleti személyiségnek állami kitüntetést adományozott. Az érdemrendeket augusztus 18-án, múlt csütörtökön Tóth István beregszászi magyar főkonzul, valamint Bacskai József ungvári magyar főkonzul adta át Beregszászban ünnepélyes keretek között.

  • Véget ért a Balatoni nyár

    Közösen idézték fel a Balatoni nyár műsorvezetői a sorozat záró adásában a színes, információs magazin elmúlt kilenc hetét. A közmédia első nagy volumenű produkciója, amelyen tévés és rádiós kollégák dolgoztak együtt, a nézettség és a kereskedelmi bevételek tekintetében is jó eredményt ért el.

  • Ukrán-magyar zenés est Komáromban

    Augusztus 24-e Ukrajna függetlenségének napja, mely közel van a magyar államalapítás augusztus 20-i ünnepéhez. Az évforduló alkalmából magyar-ukrán zenés estet szervezett a komáromi ukrán önkormányzat a városháza dísztermében az országos ukrán önkormányzat és a komáromi városvezetés támogatásával. A helyi ukrán szervezet vezetője első alkalommal köszöntötte ilyen közös ünnepen az egymással békében élő közösséget.

  • „Ünnep” a főiskolán

    „Ünnep” volt augusztus 15-én a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán: ezzel a címmel nyílt nemzetközi képző- és iparművészeti kiállítás a tanintézmény Gross Arnold kiállítótermében. A tárlat anyagát a Szent Kristóf Művésztelep Alapítvány, az ArtTisza Művészeti Egyesület, valamint az Olajág Keresztény Művészeti Társaság hozta el Beregszászba.

End of content

End of content