A nap verse

Mordul a magány. Rám talált november.

ülök a vérpad közepén a porban, mindegy, hogy éltem: sírtam, fuldokoltam;

Legyen jó minden reggel Annak, ki úgy ébred fel, Hogy megvakult, mert látott. Legyen jó minden reggel.

A madarak visszatérnek

Gyöngyöt sír a téli éjszaka,

Arról, hogy egy lila félholdak által lakott tenyér, egy reklámléghajó és az életútvonal összetartozása milyen irányt szab a tájékozódásnak

mikor egy madárcsőrben újjászülettünk mikor a kút tükre magát látta bennünk mikor követ húztunk lelkünkre takarónak akkor hittem magam utoljára jónak

Ha nem lennél, ki ápolna

A szél átkot hoz a folyók medréből a halál szennyes habja árad

Lepusztulnak rólam a rongyok,