Sáfáry László: Őszi esők
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek, és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Felhőkbe fúrták már fejüket az északi hegyek, és elszéledtek barátaim a sárguló cserjék között.
Pirosodik a vadszőlő-levél. Most megint régi leveleket olvasok.
Bátorság. Indulj. Meg ne torpanj. Ne kérdezd, hogy a célod hol van. Köss könnyű kendőt, köss sarut. Ki tudja, meddig visz az út.
Utolsó dühével lobog a nyár,
Mérd az időt, de ne a mi időnket, a szálkák mozdulatlan jelenét,
Nyári napnak alkonyúlatánál Megállék a kanyargó Tiszánál
Szakadt bakanccsal lábadon bolyongsz idegen tájakon,
Államalapító királyunk, Szent István dicső emlékére,
Hogy ez még nem jutott eszembe: Hogy a Göncölszekér hét csillagát A hét vezér nevén nevezzem el:
Omoljatok ti gyöngyök, bús csillagok a habba már. Úgy lángol a vörös köd, úgy tündököl a láthatár;
End of content
End of content