A nap verse

Bús düledékeiden, Husztnak romvára megállék; Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

mint az egymás felé nyújtozó fák, úgy próbáltalak elérni. hová tűntél?

Tisztul az ég, vihar könnyei sehol, Indítékok sora előz, futtában, idővel.

olyan vagy, mint én, vonz a sötétség, nem bírsz másfelé nézni. nem akarok,

Nincs könyv olyan drága, Hogy olcsó ne lenne, Annyi, annyi kincs van benne.

Álmot látok azóta… Azt mondják, szemembe visszatért a fény.

Tűzlépteinktől meghajlanak az erdők. Új fákat ültetünk te, meg én.

Bolondos egy hónap április hónapja, hol kalap a fején, hol báránybőr sapka.

Épp csak hogy beléptem a házba Amikor kitört az a Vihar