A nap verse

Nem hiszek már az örök szerelemben, Örülök, ha tíz évet kibírok.

A legáldottabb kéz a földön, a te kezed jó Anyám Rettentő semmi mélyén álltam Közelgő létem hajnalán;

Utak futnak, szaladnak, Messzire tüzek lobognak, Magam is hiszem magamnak.

Szirom borzong a fán, lehull; fehérlő illatokkal alkonyul.

Ma sokszínű vízgyöngyök csillognak Máskor poros levelén a fáknak. Ma mohón és vidáman ölelik Fölül a fényt és alul az árnyat…

Egy szürrealista költőnek

Hajam még őrzi, tartja híven az éj fejemre hullt színét, és vért szivattyúz gyönge szívem. Ne tartsatok hát gyászmisét,

És fölzúgnak a hamuszín egek, hajnalfele a ravensbrücki fák.