Ferenczi Tihamér: Ez a dolgod
üvegcserepeket szót szóhoz illeszteni
üvegcserepeket szót szóhoz illeszteni
Ne kísérts, mindig visszavárlak, dérharmatozó, bús, bánatos őszben
Metamorfózis, melyben a Fiak Sorsáról szóló álomi beszéd úgy forog egy szépséges kantáta körül, mintha e pályát kétféle koszorú is alakítani: az egyetlen tövis-, és egy sajátságos szonett-
Kedvesem, én is észrevétlenül születtem,
Csak ennyi maradt: egy sánta csóka, istálló megett fanyar csicsóka,
Üveg-szív kocog legbelül, sebekre szilánkos jég terül, a test múlékony gyolcsruha.
Mert minden olyan, amilyen, s ami nem olyan, olyanná lesz,
A görögkatolikusok templomát az Attila utca végén, közel a Sárokhegyhez egyik napról a másikra görögkeletivé, vagyis pravoszlávvá nevezték át.
Az idő lisztet szór a fejemre, ő harap – s én leszek fogatlan.
Buján gomolygó ködökből jöttem, jövetelem bár senki se várta. Test- és árnyatlan lények mögöttem, a hajnal homlokán izzott a párta.
End of content
End of content