Edgar Allan Poe: Nyugtalanság völgye
Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy…
Volt egyszer egy zsenge-zöld,
Senki-lakta, szende völgy…
Ölbe eresztem két tehetetlen tenyerem:
megint nincs semmi.
A hajdani imaházunk előtt
megállok. Nézem a romos falakat,
a barna ajtón rozsdás lakat.
Az új komák dala zeng ajkamon:
avult korunknak új dalt zengek én;
kevés velem, sok az ellenemben,
s így dalolok végig a földtekén.
Szemem behúnyom lázas nap után;
Óh jőjj álmatlan álom, nyugalom!…
Esik, esik.
Mint sírásba-süppedt asszony könnyei a könnyes keszkenőbe…
A nap verse.
A nap verse.
A nap verse.
Távoli nesz,
Téli dal ez:
Kórón kárrog a varjú.
End of content
End of content