KMMI tehetséggondozási pályázat 2019
Alkotói és műfordítói pályázatot hirdet a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet.
Alkotói és műfordítói pályázatot hirdet a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet.
1999 szeptemberében, a Budapesti Szent István Egyetemmel közösen indított kertészmérnök képzés 20. évfordulója alkalmából, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a magyar tudomány napja rendezvény keretében 2019. november 15-én jubileumi emlékkonferenciát szervez Beregszászon, melyre minden korábbi kertészmérnök szakos hallgatónkat szeretettel várjuk.
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségeket támogató programja első lépéseként várja olyan, Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű, 14 és 30 év közötti, nappali tagozatos képzésben résztvevő fiatalok jelentkezését, akik:
A Holnap Magazin pályázatot hirdet Tündérkezek címmel olyan vers és prózaírók számára, akik saját maguk, családtagjaik, vagy ismerőseik által érintettek, vagy érintettek voltak daganatos betegségben. A pályázat célja, hogy olyan versek és rövid prózai alkotások szülessenek, ill. jussanak el a hasonló sorsú olvasókhoz, amelyekkel biztatást, reményt, erőt tudnak közvetíteni, valamint az alkotók felszínre tudják hozni…
Szereted a színházat, szinte minden bemutatót megnézel, és véleményed is van róluk? Szoktál live-ozni vagy tartalmat gyártani a közösségi média felületeire, vagy készítettél már videót barátaidnak, amit te is vágtál meg?
Középiskolás vagy? Szeretsz filmeket csinálni?
A Pro Cultura Subcarpathica kedvezményes árakon autóbuszos fesztiváljáratot indít a huszti Bethlen-napra, ahol az AWS együttes ad koncertet.
A KÁMME Alapítvány „Ég és föld között” címmel kiállítási pályázatot hirdet határon túli magyar művészek számára, melyre keresztény szellemiségű, kiállításra kész képzőművészeti, iparművészeti, népművészeti és népi iparművészeti alkotásokat várnak.
„Harminc éve szabadon” címmel idén Kárpát-medence szerte számos rendezvényre kerül sor. Magyarország Beregszászi Konzulátusa októberben konferenciát tart e témakörben A magyar rendszerváltás és a külhoni magyarság alcímmel.
Ha Te is imádsz tekerni és két keréken éled az életed, mondd el nekünk videóban, mutasd meg, merre jársz, merre szeretsz csavarogni. Töltsd fel kedvenc bringaútvonalad, vagy akár az összeset, és ha jól tolod, még díjat is kaphatsz! Érdekel, hogy hogyan? Tekerj lejjebb!
End of content
End of content