Farsangi színező pályázat kisiskolásoknak
Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) kisiskolások (1.-4.osztály) vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) kisiskolások (1.-4.osztály) vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
A kanadai Rákóczi Alapítvány pályázatot hirdet a 25. Diákok Határok Nélkül – Magyarságismereti Mozgótábor programjain való részvételre 2018-ban.
Az idei évben hatodik alkalommal készítette el az immár hagyományosnak tekinthető Felvételi tájékoztatóját a Momentum Doctorandus, a kárpátaljai magyar doktoranduszok szervezete.
Mottó: „Ezer csillagnak közös fészke” /Pilinszky/
A Gyermekjóléti Alapítvány, Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskola Akadémia Tavasztündér meséi címmel színes mesekönyvben történő megjelenésre pályázatot hirdet.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány első ízben hirdeti meg Nagydobronyban a népzenei és néptánc tábort a magyar kormány, a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárság és a Bethlen Gábor Alap támogatásával.
Magyar zászló és címer rajz- és esszépályázat.
A Szépirodalom Kollégiuma 2018. évi első félévi nyílt pályázati felhívását az alábbi altémákban teszi közzé, kulturális szempontból értékes szépirodalmi és irodalomértelmező művek elkészítésére, kulturális szempontból kiemelkedően értékes, évtizedes hagyománnyal rendelkező irodalmi rendezvények megvalósítására, valamint a szépirodalom értékeit szolgáló 2018. évi szépirodalmi sajtótermékek megjelentetésére.
A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság meghirdeti a Szerelem c. nemzetközi irodalmi pályázatot.
Tisztelt kárpátaljai zenészek, táncosok, együttesvezetők és énekesek! Pál István „Szalonna”, a Hagyományok Háza, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége, Kárpátalja Kulturális Örökségének és Népi Hagyományainak Megőrzéséért Társadalmi Szervezet ismét tanfolyamot hirdet olyan tanulni vágyó kárpátaljai népzenészeknek, népdalénekeseknek, néptáncosoknak, illetve népihangszer-oktatók, néptáncoktatók, együttesvezetők, népdalkörvezetők részére, akik szeretnék jobban megismerni a Kárpát-medence zenei és táncos hagyományainak sokszínűségét,…
End of content
End of content