Felhívás tehetséggondozó foglalkozásokra biológia, kémia és földrajz tantárgyakból
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2018-ban is tehetséggondozó, versenyfelkészítő hétvégéket szervez biológia, kémia és földrajz tantárgyakból.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2018-ban is tehetséggondozó, versenyfelkészítő hétvégéket szervez biológia, kémia és földrajz tantárgyakból.
A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács a 2016-os, illetve 2017-es év folyamán kimagasló teljesítményt mutató gyermekek, tanulók és fiatalok részére hirdetett pályázatot „Felfedezettjeink 2018” címmel.
A Magyar Népművelők Egyesülete „Közművelődési szakmai innovációs pályázat”-ot ír ki a közművelődésben határon innen és túl dolgozó szakemberek, művelődő közösségek, azok vezetői és tagjai számára.
A pályázat célja: Ragadjátok meg a pillanatot, mutassátok meg az élményt, a közösségi vagy egyéni történeteket, amelyekre a művelődési házak sokszínű programjai során bukkantatok!
„A gyermekvállalás: hatalmas döntés. Döntésed arról, hogy a szíved ezentúl a testeden kívül fog szaladgálni. Örökre.”
A zsűri – Juhász Anna kulturális menedzser, Puskás István, az RMA igazgatója és Török Tamara, dramaturg, irodalomtörténész – által kiválasztott legjobb három pályázat alkotói 2018 tavaszán lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen tíznapos tanulmányúton tájékozódjanak.
A Lakiteleki Népfőiskola – az Országgyűlés és a Hungarikum Bizottság támogatásával – „Kárpát-medence kincsei” címmel vetélkedőt szervez a hungarikum mozgalom további népszerűsítése, valamint nemzeti értékeink megismertetése érdekében.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség meghirdeti a Fodó Sándor ösztöndíjat/díjat. A pályázaton azok a magyarság érdekében jelentős közösségi szervező munkát kifejtő: – kárpátaljai felsőoktatási intézményekben tanuló diákok, – oktatási intézmények dolgozói, – egészségügyi dolgozók, – egyházi személyek vehetnek részt, akik Fodó Sándor szellemi hagyatékának méltó örökösei. A pályázatok kategóriánként nyújthatók be. Azok benyújtási határideje: 2017….
Felhívás 10-18 éves diákoknak! A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Klauzál Gábor Budafok-Tétényi Művelődési Központ pályázatot ír ki 10-18 éves tanulóknak HIMNUSZ FILM címmel.
Az Arany emlékév kapcsán a közmédia megzenésített Arany verseket vár a jelentkezőktől. A stílus szabadon választott, a cél, hogy minél több like-ot szerezzenek az indulók.
End of content
End of content