Pályázat hazai és határon túli, bejegyzett civil szervezetek számára
A Liget Műhely Alapítvány pályázatot hirdet hazai és határon túli, bejegyzett civil szervezetek számára.
A Liget Műhely Alapítvány pályázatot hirdet hazai és határon túli, bejegyzett civil szervezetek számára.
A II Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola pályázatot hirdet a 2017/2018. tanév őszi és tavaszi félévében Makovecz Hallgatói Mobilitási Programban való részvételre.
Felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy az oktatási-nevelési támogatás bankkártyával történő felvétele nemcsak az OTP-bankfiókokban, hanem más bankfiókokban is lehetséges, illeték levonása nélkül.
Pályázati felhívás. A szemle helyszíne, időpontja: Káldor Miklós Kollégium – 1022 Budapest, Felvinci út 8. 2017. december 8-10. A szemle hétvégéjén résztvevő alkotók pályaművei elemzésre kerülnek.
A Kárpátaljai Magyar Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ) a 2017/18-as tanévre újra meghirdeti a Szent Margit Programot, mely anyagi támogatást nyújt a helyi iskolás gyermekek számára.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2017. évi ”Egyéb támogatások” előirányzat, valamint a 2018. évi költségvetése terhére az alábbiak szerint:
Az Arany János Alapítvány rajzpályázatot hirdet általános iskolások részére. Téma: Arany János verseinek illusztrálása. A diákok a pályázati kiírásban felsorolt harminc vers közül választhatják ki azt az egyet, melyhez rajzot szeretnének készíteni.
Több vagy, ha adsz! A 72 óra kompromisszum nélkül ifjúsági önkéntes akció filmes pályázata.
Az „Élettér” Állat- és Természetvédő Egyesület fotópályázatot hirdet az Állatok Világnapja alkalmából!
A Gyermekjóléti Alapítvány / Országos Mécs László Irodalmi Társaság (Regisztrált Tehetségpont) és a Megújuló Oktatásért, Nevelésért Mozgalom és a Rábatamási Móra Ferenc Általános Iskola országos tehetségkereső és tehetséggondozó rajzpályázatot hirdet általános iskolás diákoknak, „TALPRA MAGYAR, HÍ A HAZA” címmel.
End of content
End of content