NAGY gyermeknapi színező verseny
NAGY gyermeknapi színező verseny óvodásoknak és kisiskolásoknak.
NAGY gyermeknapi színező verseny óvodásoknak és kisiskolásoknak.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2017-ben is megrendezi a Kisebbségvédelem Európában c. nyári egyetemet, melyre elsősorban határon túlról származó joghallgatók, fiatal jogászok, ügyvédek jelentkezését várjuk, de indokolt esetben más tudományterületek hallgatóinak, képviselőinek is lehetővé tesszük a részvételt.
Beküldési határidő: 2017. július 31. – [email protected]
A pályázat témája: “Csak Mobil”
Amit kínálunk: A tanulók két éven belül középiskolai érettségi bizonyítványt kaphatnak, mellé pedig szakképesítést vagy jogosítványt szerezhetnek a kiválasztott képzésnek megfelelően.
Az ösztöndíj lehetőséget biztosít a 23. Szellemkép Fotográfus és Filmes Alkotótáboron való kedvezményes vagy ingyenes részvételre, valamint a workshopokra, kezdő haladó és mesterkurzusokon, előadásokon, vetítéseken és egyéb kiegészítő programokon történő részvételre.
A program célja a Kárpát -medencei fiatal magyar könyvtárosok közös munkavégzésének, tapasztalatcseréjének, szakmai együttműködésének elősegítése, támogatása. A résztvevőknek az Országgyűlési Könyvtárban eltöltött egy hónap során lehetőségük nyílik a könyvtár állományának, szolgáltatásainak, működésének megismerésére; gyakorlati munkavégzésre, saját szakmai tevékenységük bemutatására; kapcsolatépítésre; közös szakmai együttműködési projektek kidolgozására, illetve azokban való részvételre.
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség 25 éves jubileuma alkalmából Nagytábort szervezünk 2017. július 4-13. között a Kárpátokban.
Az emberi erőforrások minisztere 100 millió forintos keretösszeggel pályázatot hirdet iskolai kórusok alapítására, illetve meglévő énekkarok munkájának támogatására.
Jelentkezési feltételek: elsősorban olyan tanulók jelentkezését várjuk, akik vonzódnak a néptánc és népzene iránt. A jelentkezők alsó korhatára 10 év. Orvosi igazolás kötelező.
End of content
End of content