Magyar vagyok, magyarnak születtem
A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY, ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLA AKADÉMIA közös felhívása.
A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY, ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLA AKADÉMIA közös felhívása.
A pályázat tárgya: a nyertes pályázó által szervezett rendezvényre az egyesületünk tulajdonában lévő népi, történelmi és logikai játékokat bérleti díj nélkül biztosítjuk.
A Magyartanárok Egyesülete irodalmi–módszertani tábort hirdet minden magyar szakos tanár, egyetemista és érdeklődő számára. A tábor időpontja: 2017. július 3. – július 7., hétfőtől péntekig, helyszíne Kassa.
Szeretsz rajzolni Ha igen, itt a lehetőség! Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) 1., 2.osztályos kisdiákok vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
A Kárpátaljai Magyar Cserkészszövetség felnőttképzést hirdet a cserkészet iránt érdeklődők számára. A képzés célja, hogy elsősorban a Kárpátalján életvitelszerűen élő, dolgozó felnőttek, találkozzanak a cserkészettel, életfelfogásával és a cserkészetben rejlő ifjúságnevelési lehetőségekkel.
Csapatversenyek hagyományos munkafolyamatok felelevenítésével, népies eszközök használatával.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) – a „KMKSZ”Jótékonysági Alapítvány közreműködésével – nyílt pályázatot hirdet
Meserajzoló pályázatot hirdet 8-12 év közötti gyermekek számára a Magyar Telekom, a BOOKR Kids, az Autistic Art Alapítvány és a Fenntarthatósági Média Klub.
A EuroNatur, a “natur” magazin, a NaturVision filmfesztivál és a Gelsenwasser AG pályázatot hirdet természetfotó témában.
A Gyermekjóléti Alapítvány * Országos Mécs László Irodalmi Társaság * I. (Nagy) Lajos Nemzetközi Szabadegyetem közös pályázati felhívása két kategóriában: Áprily Lajos Junior Emlékdíj (14-18 évesek) Áprily Lajos Szenior Emlékdíj (18 év felettiek)
End of content
End of content