Maradandó értékeink – fotópályázat
A Magyar Földön oldal meghirdeti 2017-es fotópályázatát „Maradandó értékeink” címmel.
A Magyar Földön oldal meghirdeti 2017-es fotópályázatát „Maradandó értékeink” címmel.
Az USA intézmények tanulmányozása (Study of the U.S. Institutes) keretében, elsődiplomás (undergraduate) egyetemi képzésben résztvevő, vezetői képességekkel rendelkező fiatalok részére, a társadalmi vállalkozás tárgyában meghirdetett programra várunk jelentkezőket. A program megismerteti a résztvevőket az amerikai társadalmi vállalkozások fejlődésével, történetével, kihívásaival és sikereivel.
AZ ÁCS KATÓ IRODALMI ALAPÍTVÁNY, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ PÁLYÁZATA 2017-re.
Idén is megrendezik a Versünnep Fesztivált, amelyre január 31-ig három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje várja Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos pályázati kiírást olvashatják.
Pályázatot hirdet az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása és helyreállításának támogatása érdekében, a határon túli magyarság számára a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt.
A Johannita Rend Magyar Tagozata pályázatot hirdet magyar tannyelvű protestáns középiskolák 9–12. évfolyamában tanuló diákjai számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet ösztöndíjra a szülőföldi felsőoktatási tanulmányok támogatása céljából a 2016/2017-es tanévben külhoni felsőoktatási magiszteri/specialista vagy doktori képzésben részt vevő ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és az Eötvös Loránd Tudományegyetem pályázatot hirdet fiatal határon túli magyar oktatói ösztöndíjra a 2016/2017-es tanévben a szülőföldi felsőoktatási intézmények valamelyikében oktatói tevékenységet folytató román vagy szerb vagy szlovák vagy ukrán állampolgárságú, magyar nemzetiségű személyek számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel közösen pályázatot hirdet miniszteri ösztöndíjas egyéni teljes szemeszteres részképzésre, valamint részképzős tanulmányútra a magyarországi felsőoktatási intézmények nappali munkarendű képzésén a 2016/2017-es tanév tavaszi szemeszterében.
End of content
End of content