Újévi Irodalmi villámpályázat
Pályázatunk témája szabadon választott.
Pályázatunk témája szabadon választott.
Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) óvodások vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Soli Deo Gloria Református Diákmozgalom az idei tanévben is megrendezi Bibliaismereti versenyét a Kárpát-medencei református középiskolások számára.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium pályázatot hirdet a 2016/2017-es tanévben a magyarországi és szülőföldi felsőoktatási intézményekben tanulmányokat folytató határon túli magyar hallgatók és vezetőtanáraik (tutoraik) részére a Márton Áron Tehetséggondozó Programban való részvételre.
A pályázat feltétele egy 12-18 képből álló portfolió beküldése, illetve elbeszélgetésen való részvétel. A sikeresen pályázók elnyerhetik az alapítvány 50%-os tandíjtámogatását a Szellemkép Szabadiskola 2017 februárban induló fotográfus képzésére, amelyet legfeljebb 3 személynek ítél oda az alapítvány.
A „Szent Márton Karitász” Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány ukrajnai felsőoktatási intézményben tanuló kárpátaljai hallgatók részére szociális és tanulmányi ösztöndíjpályázatot hirdet a 2016/2017-es tanév II. félévére.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség várja azok jelentkezését, akik óvodapedagógiai, tanítói állást vállalnának a 2017/2018-as tanévben Kárpátalja szórványvidékein: Kőrösmező, Rahó, Nagybocskó, Gyertyánliget, Taracköz, Bustyaháza, Huszt, Szerednye, Koncháza, Őrdarma, Ungpalló, Botfalva, Perecseny, Nagyberezna, Ketergény, Minaj, Alsókerepec, Felsőgereben, Szolyva, Ungvár, Nagyszőlős, Tekeháza, Feketeardó, Királyháza, Fancsika, Mátyfalva, Csepe, Huszt, Ketergény, Ilosva, Ökörmező, Bilke, Bakos.
A Szekszárdi Garay János Gimnázium X. alkalommal hirdeti meg Az én Pannoniám (Mészöly Miklós) Kárpát-medencei középiskolai vers- és prózamondó találkozóját, valamint a József Attila XII. Nemzeti Vers-, Énekelt vers és Prózamondó Verseny Dél-Dunántúli elődöntőjét 2017. március 13-án 9 órától.
A pályázat kiírója A Clavis Irodalmi Ügynökség (Clavisagency Irodalmi Ügynökség Kft., 1023 Budapest, Frankel Leó út 21-23., clavisagency.hu) nyílt alkotói pályázatot hirdet vers és próza kategóriában.
Az Esztrád Színház pályázatot hirdet új magyar musical, vagy zenés színpadi mű megírására hazai és határon túli magyar zeneszerzők számára. Olyan zeneszerzők jelentkezését várjuk, akik konkrét zenei elképzeléssel rendelkeznek valamely irodalmi mű, vagy saját színdarab megzenésítésére. A pályázaton zenei alkotópáros is részt vehet. A pályázaton a pályázók kizárólag olyan művekkel jelentkezhetnek, melyeknek még nem volt…
End of content
End of content