Közlemény
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola konyhai kisegítő, szakács képzést indít a Főiskola bázisán 2016. I. félévében, februártól, 240 órában, péntek, szombatonként.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola konyhai kisegítő, szakács képzést indít a Főiskola bázisán 2016. I. félévében, februártól, 240 órában, péntek, szombatonként.
A ”GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2016 tavaszán népzene- és néptáncvetélkedőt hirdet Szól a fülemüle néven Kárpátalján az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, és Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
A 2016 a külhoni magyar fiatal vállalkozók éve program első rendezvényét január 29-én tartjuk Budapesten a Magyarság Házában.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. ösztöndíj pályázatokat hirdet fiatal, alkotó- és előadóművészek számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt pályázatot hirdet „Emléktáblák kihelyezésének támogatása” címmel, a Szovjetunióba hurcolt politikai foglyok és áldozatok emlékévéhez kapcsolódóan. (Kód: GUL-15-D)
A Református Tehetséggondozó Alapítvány Kuratóriuma és a Reformációi Emlékbizottság pályázatot hirdet a Kárpát-medence protestáns középiskolái számára.
A konferencia célja: a keresztény szellemiségű tudományosság szorgalmazása, a különböző szakterületek keresztény vonatkozásának a megtalálása, a történelmi egyházak örökségének és értékrendjének a tudományos kutatásokban való megjelenítése, a keresztény értékrendet valló magyar diákok találkozási lehetőségének megteremtése.
A Cédrus Művészeti Alapítvány mindenkit örömmel vár, aki a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítani szeretné.
A BETHLEN GÁBOR ALAPKEZELŐ Zrt. (a továbbiakban: Alapkezelő) – a „KMKSZ”Jótékonysági Alapítvány közreműködésével – nyílt pályázatot hirdet 1. A pályázat célja: Az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által. A felhívás a magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét…
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. pályázata magyarság összetartozása jegyében értékteremtő, konkrét szellemi és/vagy tárgyi eredményt felmutatni tudó programok megvalósítására szeretne ösztönözni, e célokat tükröző igényes, minőségi pályázatok támogatásával.
End of content
End of content