Igazgyöngy
Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskolai Társaság közös felhívása.
Az Országos Mécs László Irodalmi Társaság és a Pálffy Dénes Népfőiskolai Társaság közös felhívása.
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő 2016 tavaszán népzene- és néptáncvetélkedőt hirdet Szól a fülemüle néven Kárpátalján, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
Az alap- és mesterképzésben részt vevő hallgatók szellemitulajdon-védelmi tudásának bővítése érdekében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) pályázaton elnyerhető díjat létesít végzős hallgatók részére.
A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet november 14-én először rendezi meg a Kárpátok Szépe kárpátaljai előválogatóját Beregszászban. A szépségverseny első és második helyezettje meghívást kap a Kárpátok Szépe – Felvidék döntőjébe, Dunaszerdahelyre.
A magyarországi és a külhoni értékgyűjtés támogatására, valamint a kihaló félben lévő hagyományos népi mesterségek tovább örökítésére október 26-án, hétfőn megjelennek az idei hungarikum pályázatok – jelentette be V. Németh Zsolt államtitkár.
Kiíró: Utolsó Olvasóért Társaság Nyeremény: 100 euró határidő: 2016. 01. 31.
Ebben az évben emlékezünk Kölcsey Ferenc születésének 225. évfordulójára. Ebből az alkalomból Álmosd Község Önkormányzata a Nemzeti Művelődési Intézettel közösen vetélkedőt szervez, amelynek témája a magyar nyelv, Kölcsey Ferenc életműve és munkássága.
2015. december 10-étől 2016. január 10-éig két helyszínen: a Budai Várban, a Szentháromság téren található Magyarság Házában illetve Veszprémben, a SZALÉZIÁNUM Érsekségi Turisztikai Központban lesz látható a 22. Betlehemi jászol kiállítás anyaga.
A pályázati felhívás és a Nevezési lap megtalálható: http://www.mfvsz.com
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap „Egyéb támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:
End of content
End of content