Lőrincz P. Gabriella: Húsvét
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok,
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok,
Egy pályázó összesen 5 alkotást küldhet be kötetlen témában. Olyan képeket várunk, amelyek korábbi Prizma Körös pályázaton még nem szerepeltek.
A tanulmány tárgya: Görgei Artúr élete. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karának dékánja Görgei Artúr tábornok születésének 200. évfordulója alkalmából pályázatot hirdet az NKE karainak és minden hazai és határon túli egyetemi (bölcsész, tanár és bármely) kar hallgatói csapata (3 fő) számára tudományos igényű tanulmányok írására. A tanulmány tárgya: Görgei Artúr élete, katonai…
Az Arcus Környezetvédő Egyesület több év kihagyás után ismét meghirdeti természetismereti rajz- és irodalmi pályázatát a Föld Napja alkalmából, általános iskolások számára. A pályázat új formában, ám hasonló elemekkel kerül kiírásra. Pályázni az egész ország területéről lehet, illetve határainkon túlról is várjuk a pályamunkákat.
Eljött az óra, sötét hatalom órája, megtette akaratát, a kárhozat fia. Süllyedt az ember bűn legsötétebb mélyére, kezet emelt szeretet, béke követére.
Dermedten állnak a ciprusok, az olajfák görnyedve susognak. Elszenderültek az apostolok, míg Jézus arccal a földre roskad.
A Professzorok Batthyány Köre tudományos pályázatot ír ki a magyar ifjúság számára az alábbi témákban:
A Márton Áron Kollégium és Szakkollégium (Debrecen), az ELTE Márton Áron Szakkollégium, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, valamint a Debreceni Egyetem közös szervezésű PhD-konferenciát hirdet doktori és posztdoktori képzésben részt vevő, határon túli egyetemi hallgatók számára Interdiszciplinaritás a Kárpát-medencében címmel.
Egy pályázó összesen 5 alkotást küldhet be ebben a témában. Olyan képeket várunk, amelyek korábbi Prizma Körös pályázaton még nem szerepeltek és a kiírásnak megfelelően a nagyon világos és a sötét körvonalak együttállása a cél. A téma magáért beszél.
A Kisebbségi Jogvédő Intézet és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet 2018-ban immár hetedik alkalommal rendezi meg a Kisebbségvédelem Európában nyári egyetemet. A program célja, hogy felkutassa azokat a joghallgatókat, doktoranduszokat, kezdő jogászokat, akik a téma iránt kellően elhivatottak, jövőbeni szakmai tevékenységük során érdemben kívánnak a külhoni magyarok jog-és érdeksérelmeinek védelmével foglalkozni.
End of content
End of content