Első lépés szociális program
A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány két vagy több kiskorú gyereket nevelő kárpátaljai magyar gazdák jelentkezését várja az „Első lépés” szociális programban való részvételre.
A Pro Agricultura Carpatika Kárpátaljai Megyei Jótékonysági Alapítvány két vagy több kiskorú gyereket nevelő kárpátaljai magyar gazdák jelentkezését várja az „Első lépés” szociális programban való részvételre.
Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség!
tétlenül nyújtózkodik a kerti asztal nyárillat az est töprengés éje lombok valahol vörös induló sziszeg majd dobban szállnak elém arctalan
A lélek ünnepe 2017 c. antológiánk megjelentetésével kapcsolatos információk:
A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsa a 2018-as emlékév alkalmából nyílt pályázatot hirdet szépirodalmi alkotások (vers és próza) létrehozására.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Országos Tudományos Diákköri Tanács TDK Határok nélkül (HTDK) programjával együttműködve a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt., az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Emberi Támogatáskezelő és a Nemzeti Tehetségprogram támogatásával meghirdeti a XII. KÁRPÁTALJAI TUDOMÁNYOS DIÁKKÖRI KONFERENCIÁT (XII. KTDK).
Az Összpróba Alapítvány pályázatot hirdet az Összpróba Nyári Összművészeti Alkotótáborok színház / tánc / zene / filmes szekciójában való ingyenes vagy kedvezményes részvételre.
Nappali és éjjeli lepkefajok kategóriákban hirdetnek fotópályázatot a III. Országos Lepkész Találkozó szervezői. Az együttműködő szervezetek célja, hogy bemutassák, népszerűsítsék a hazai lepkefajokat, valamint felhívják a figyelmet a megőrzésük fontosságára.
NAGY gyermeknapi színező verseny óvodásoknak és kisiskolásoknak.
Körbejár rajtam az idő. Reggel nyúlánk vagyok, rezge árnykép – – az arányért.
End of content
End of content