A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség munkatársat keres!
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség menedzsert keres a Pásztor Ferenc Közösségi Ház vezetéséhez.
A Beregszászi Római Katolikus Egyházközség menedzsert keres a Pásztor Ferenc Közösségi Ház vezetéséhez.
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár és a Móra Kiadó hagyományaihoz híven 2017-ben ismét meghirdeti a Janikovszky Éva meseíró pályázatát.
Boszorkányok pedig nincsenek.
Istenem. Az az alkony.
A Trivium Egyesület sci-fi novellapályázatot hirdet.
A Rákóczi Szövetség 2017-ben 22. alkalommal hirdeti meg Kárpát-medencei középiskolások számára Gloria Victis elnevezésű történelmi vetélkedőjét.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Család- és Ifjúságügyért Felelős Államtitkárságához tartozó Új Nemzedék Központ a Nemzeti Tehetség Program keretében felhívást tesz közzé a tehetséggondozásban kiemelkedő munkát végző szakemberek, tehetségsegítők és tehetséggondozó szervezetek erkölcsi és anyagi elismerésére.
És jött a vöröshajú lány Két ösztövér tehén megett. Testükre vad port szórt a táj. Bőgették egyre az eget.
A Magyar Kézművességért Alapítvány 2017 július-augusztusában ismét a Belváros egyik legszebb neobarokk épületében, a Duna Palotában rendezi meg nyári országos kiállítását. A kiállításon való részvételre Alapítványunk az IPOSZ-szal és a BKIK Kézműipari Tagozatával együttműködve MAGYAR KÉZMŰVESSÉG – 2017 és ARANY JÁNOS KÖLTÉSZETE – KÉZMŰVES SZEMMEL címmel kettős tematikájú, nyílt pályázatot hirdet tárgyalkotók számára.
A kultúráért Gömörben és Gömörön Túl Polgári Társulás tisztelettel értesít minden érdeklődőt, hogy mesemondókat keres óvodásoknak és kisiskolásoknak szóló interaktív meseelőadásokhoz. A jelentkezés feltételei: Pedagógiai érzék, szép tiszta beszéd, előadói és improvizációs készség, kreativitás és előny a néptáncos, vagy egyéb táncos múlt.
End of content
End of content