Szavak, csodálatos szavak
AZ ÁCS KATÓ IRODALMI ALAPÍTVÁNY, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ PÁLYÁZATA 2017-re.
AZ ÁCS KATÓ IRODALMI ALAPÍTVÁNY, a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központ PÁLYÁZATA 2017-re.
Láng voltam, bíbor ballada,
Idén is megrendezik a Versünnep Fesztivált, amelyre január 31-ig három kategóriában jelentkezhetnek a hivatásos művészek, valamint a szakirányú oktatási intézmények hallgatói.
Amikor már semmi vagy,
csak beköszönök,
A Kárpát-medencei Tehetségkutató Alapítvány tehetségkutató projektje várja Kárpát-medencei, kiemelkedő tehetségű 16-30 éves fiatalok jelentkezését. Az alábbiakban az ezzel kapcsolatos pályázati kiírást olvashatják.
Pályázatot hirdet az első világháború történelmi emlékeit őrző emlékművek rendbetétele, felújítása és helyreállításának támogatása érdekében, a határon túli magyarság számára a Bethlen Gábor Alapkezelő (BGA) Zrt.
A Johannita Rend Magyar Tagozata pályázatot hirdet magyar tannyelvű protestáns középiskolák 9–12. évfolyamában tanuló diákjai számára.
Műtétek előtt gyengül így a test le. Így fáj a spontán perforáció.
End of content
End of content