Elveszett idő alkotói pályázat
A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet ELVESZTETT IDŐ címmel.
A Szitakötő gyerekfolyóirat alkotói pályázatot hirdet ELVESZTETT IDŐ címmel.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a Debreceni Egyetemmel kötött együttműködési szerződés keretében bővíteni szeretné képzési kínálatát BSc szintű ápolónői képzéssel, amely Ukrajnában nem akkreditált képzésként indulna.
A Jobb Veled a Világ Alapítvány által működtetett Boldogság Intézet nyílt pályázatot hirdet magyarországi és határon túli nevelési-oktatási intézmények számára a Boldog iskola és az Örökös boldog iskola cím elnyerésére.
„AZ ÉV MESÉJE” – „AZ ÉV GYERMEKVERSE” az Irodalmi Rádió pályázata – 2016. „Az év meseírója” és „Az év gyermekvers írója” kitüntető címek megszerzéséért továbbá lehetőség az Irodalmi Rádió hangzó- és nyomtatott kiadványsorozataiban, rádióműsoraiban, felolvasóestjein, netköteteiben való megjelenésre, az Irodalmi Rádió alkotóközösségéhez való csatlakozásra is.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és Nemzeti Tehetség Program támogatásával 2015 novemberében is meghirdetésre kerül a Veres Péter Alkotó- és Tehetséggondozó Tábor.
EGY LÉLEKUTAZÓ BALESETE KÖRÉ TEREMTHETÕ REKLÁMLEHETÕSÉGEKRÕL, VALAMINT A HIRTELEN JÖTT KIBERNETIKUS KÁOSZ HERMÉSZI TULAJDONSÁGAIRÓL
A Beregszászi 9. Számú Óvodába óvónőt keresnek teljes munkaidőre. Vidám, lelkiismeretes, szorgalmas munkatársat várnak.
Az első világháború, Trianon, majd az ezt követő, 1938–1947 közötti határmódosítások szinte minden család életére hatást gyakoroltak a Kárpát-medencében.
A 2010. novemberében a magyar nyelv és irodalom ápolására alapított Magyar Irodalmi Lap (MIL) fennállása alatt immár 25 000 művet tett közzé. A Lap évente megrendezi hagyományos történelmi novellapályázatát.
Az egészségvédelmi osztály hirdette meg a versenyt a város egészségvédelmi intézményeinek dolgozói között, melyre május 22-ig lehet benevezni a résztvevőket – adta hírül a mukachevo.net hírportál május 10-én.
End of content
End of content