Vári Fábián László: Megkésett vallomás
Midőn még szerelemképes voltam, s öleltük egymást ínszakadásig, belsődben boldogan barangoltam, nem készült helyedre még a másik. Szerettelek szőnyegen, széken, kádban, megroppant gerincű ágyon, aztán a legforróbb nyár szívében bolondos, budai éjszakákon. És amint sikolyodra a lombok bódulatukból felriadtak, akkor indult be aprócska szíve képemre formált kisfiadnak. Hanem a lombok árulók lettek, eleve annak lettek…
