Füzesi Magda: Hársfa-levél VIP-nek, aki megtanult portugálul
Mert minden olyan, amilyen, s ami nem olyan, olyanná lesz,
Mert minden olyan, amilyen, s ami nem olyan, olyanná lesz,
A 2015-ös évben is szeretnénk ajándékba adni egy csoportnak viseleteket! – olvasható a Bocskai viselet közösségi oldalán. Jelentkezhet bármely tánccsoport, énekkar, hagyományőrző csoport vagy bármilyen társulás akinek fellépéséhez viseletre van szüksége, de nincs lehetőségük beszerezni ruhákat! Jelentkezés nem csak magyarországi csoportokra vonatkozik, hanem természetesen a határon túl élőkre is, de idén először akár bármely más…
A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása posztdoktori kutatói támogatásra az MTA kutatóhálózatában és magyarországi egyetemeken a 2015. szeptember 1. és 2017. augusztus 31. közötti időszakra.
A MÚOSZ Fotóriporteri Szakosztálya által alapított Gera Mihály-díjat először 2015-ben adják át.
A Földművelésügyi Minisztérium a FAO-val közösen ösztöndíjas programot hirdet 2015 szeptemberében induló magyar nyelvű felsőoktatási kurzusokra.
A görögkatolikusok templomát az Attila utca végén, közel a Sárokhegyhez egyik napról a másikra görögkeletivé, vagyis pravoszlávvá nevezték át.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (a továbbiakban MANK) pályázatot hirdet fiatal zeneszerzők, zenetudósok és zenekritikusok részére. A pályázat szakmai lebonyolítója a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. (továbbiakban: Filharmónia).
A Görögkör – a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Görögkatolikus Lelkészsége – 2015. február 26-ra meghirdeti a II. Keresztény Tudományos Diákköri Konferenciát.
Az idő lisztet szór a fejemre, ő harap – s én leszek fogatlan.
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS a 2015. évi Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére Az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából a Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft. (továbbiakban: MANK) pályázatot hirdet fiatal alkotó képzőművészek számára a Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj elnyerésére.
End of content
End of content