Versillusztráció
A szegedi Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesület és az eLVe zenekar pályázatot hirdet József Attila-versek illusztrálására.
A szegedi Art-Tour Kortárs Összművészeti Egyesület és az eLVe zenekar pályázatot hirdet József Attila-versek illusztrálására.
A Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSz) örömmel értesíti a doktorandusz hallgatókat, doktorjelölteket és mesterszakos hallgatókat, hogy 2015-ben is megrendezi TAVASZI SZÉL elnevezésű multidiszciplináris, tudományos konferenciáját.
Folytatódik a Beregszász Open asztalitenisz torna, de immár a Beregszászi Amatőr Asztalitenisz Vándorkupa elnyeréséért!
Csak ennyi maradt: egy sánta csóka, istálló megett fanyar csicsóka,
Az ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG közös felhívása
Idén várja a középiskolás diákok pályamunkáit vers, próza és tanulmány kategóriában az Írók Alapítványa és az Írók Szakszervezete, valamint Sárvár Város Önkormányzata, a pályázaton legjobbnak ítélt alkotások szerzőit pedig ebben az évben is vendégül látják a Rába-parti városban, egy közös irodalmi táborozáson – közölte az MTI-vel szerdán Mezey Katalin, az Írók Szakszervezetének főtitkára, a rendezvény…
A beregszászi székhelyű Sámuel Alapítvány keresztyén, hitben járó szülők jelentkezését várja a kilencedik családtípusú gyermekotthon nevelőszülői státuszának betöltésére: árva, illetve elhagyott gyermekek nevelésére.
A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség és a Nagyberegi Középiskola versíró pályázatot hirdet 10-17 éves korosztály (A kategória: 10-14 évesek, B kategória: 15-17 évesek) számára.
A Balassi Intézet Márton Áron Szakkollégiuma PhD-konferenciát szervez határon túli magyar doktoranduszok és doktorjelöltek számára.
Üveg-szív kocog legbelül, sebekre szilánkos jég terül, a test múlékony gyolcsruha.
End of content
End of content