Mozaik

  • The Talent

    A Bakelit Multi Art Center képzőművészeti pályázatot hirdet autodidakta művészek számára. A pályázat célja, hogy segítse a tehetséges alkotók előrelépését, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosítson számukra.

  • A nap verse: Finta Éva: Jönnek

    Jönnek megannyi tájon táncban a haldokláson végtelen förgetegben nem tudni, merre rettent sorokban, hullámokban akik szerettek egykor kiket egykor szerettünk egy volt velünk a vére egy volt velünk a léte jönnek tömött sorokban bámulva lankadatlan. 

  • Az év praxisa

    „Az év praxisa a Kárpát medencében „díjat idén is 10-10 háziorvos nyerhet el – munkatársaival, a nővérekkel együtt – a páciensek, illetve az önkormányzatok, tisztiorvosi szolgálatok, civil szervezetek, kórházi osztályok, szakorvosok javaslata alapján, a határon innen és a határon túl.

  • Tőzsdejáték indul középiskolásoknak

    A Közép-európai Brókerképző Alapítvány – együttműködve az Erste Befektetési Zrt-vel – a 2014/2015-ös tanévben ismét értékpapír-piaci témájú tanulmányi versenyt és tőzsdejátékot hirdet a középiskolai diákok számára.

  • A nap verse: Németi Anett: Szalmaláng

    Már térdig ér a lusta köd, szivárvány-ajtókat nyitok, s az ezüst boltívek mögött egy külső héj, egy gyenge tok, alantas testszövet feszül – négyzetméternyi könnyű gyász – egy furcsa céda újra szül, s belém tapad a sűrű máz – fehér illúzió-burok, a mag belül atom-hideg, eredetemhez eljutok, de már tudom, nem éri meg. 

End of content

End of content