A nap verse: Kenyeres Mária: Válasz
Két szék,két szív. Két pár,két út.
Két szék,két szív. Két pár,két út.
Lőj egy szép gólt és egy jó fotót!
Valami fáj nekem…Vihar van készülőben,
Rovásnyi csak az életem,Strigula az időfán.
Felhívás a „Rongyszőnyegszövő” képzésen való részvételre a HUSKROUA/1101/041 sz. projekt keretében.
Vérezzék bár a számat sás-szavak,hűebb a lényeg,
Kullog a nap, sarkig sebezve,csillagesőt szór rá az este.
Pályázati kiírás az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Balassi Intézet közreműködésével nyílt pályázatot hirdet 28468-1/2014/KULHON a szomszédos államokban élő magyarokról szóló 2001. évi LXII. törvény 1. § (1) bekezdésében felsorolt országok területén, valamint Magyarországon 2014-ben, illetve a 2014/2015-ös tanévben az anyanyelven folyó tanulmányi versenyek támogatására az alábbi területi és tárgyi hatállyal:
Itt kínok laknak meg örömökA szélben álmok járnak este
A keskeny fény felé ha indulokhol ajtó nyílik és a végtelen
End of content
End of content