Pályázat – „Közös múlt-közös jelen, Lengyelország és Magyarország kalandjai az Európai Unióban”
Konferencia a magyar-lengyel barátságról
Konferencia a magyar-lengyel barátságról
Alapítványunk pályázatot hirdet főiskolás és egyetemista fiatalok körében gazdaság- , művészet-, technika-, ill. tudománytörténeti témájú tanulmányok készítésére.
Felvételi lehetőség a Sárospataki Református Teológiai Akadémia kihelyezett beregszászi képzésére.
Pásztornyicki Nikoletta 2009. január 15-én született Ráton (Ungvári járás).
A Kisebbségi Jogvédő Alapítvány abból a célból jött létre, hogy tudományos eszközökkel elősegítse a határon túli magyarság jogvédelmét. E tevékenysége első lépéseként az Alapítvány nyári egyetemet szervez „Kisebbségvédelem Európában” címmel.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény és a végrehajtását szabályozó 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2012. évi „Egyéb támogatások” előirányzat „Magyarság Háza” elnevezésű kerete terhére az alábbiak szerint:
Három civil szervezet Green-Go elnevezéssel idén is nemzetközi rövidfilmversenyt hirdet fiataloknak három témakörben a csütörtöki környezetvédelmi világnap alkalmából.
A kapcsolattartási támogatást igénylők figyelmébe ajánljuk, hogy azok, akik 2012. április 18-ig nyújtották be támogatási igényüket, az összeget felvehetik a Raiffeisen bankfiókokban.
Továbbképzést szerveznek külhoni magyar óvónők számára a 2012 a külhoni magyar óvodák éve program keretében – közölte a Nemzetpolitikai Államtitkárság csütörtökön az MTI-vel.
2011. november 24-én a Magyar Állandó Értekezlet plenáris ülése egyhangúlag elfogadta a Magyar nemzetpolitika – A nemzetpolitikai stratégia kerete című dokumentumot.
End of content
End of content