Kárpátalja anno: „Áll még Munkács, áll az akasztófa…”
„Áll még Munkács, áll az akasztófa, De szivemben félelem nem áll…” – olvashatjuk Petőfi versében.
„Áll még Munkács, áll az akasztófa, De szivemben félelem nem áll…” – olvashatjuk Petőfi versében.
Anyám keze az irgalom, Tíz ujja tíz virágszirom.Apám ökle az igazság,Ütötte mások asztalát.Érintésük arcomon,A halálomig hordozom. Ha egyszer fegyvert markolok,Az ő kezükkel harcolok.
Nem mindennapi élményben lehetett része egykor Huszt lakóinak.
A munkácsi vár a XVII. század első felében került a Rákóczi-család birtokába, s ők egészen 1711-ig birtokolták az erődöt.
Egészen az Árpád-korig vezethető vissza a lengyel és a magyar nép barátsága, melyet 2007 óta március 23-án hivatalosan is megünnepel a két nemzet. A jó viszonyt házasságkötések, szerződések, közösen vívott háborúk tették még szorosabbá az évszázadok folyamán.
Sót vegyenek! – kiabálták régen, s talán még ma is az egymást a hátukon cipelő gyerekek.
121 évvel ezelőtt, 1896. február 25-én készült el Ungváron M. Bíró Ferenc kerámiaalkotása Petőfi Sándorról.
Régi fényképek, iratok között keresgélve találtam rá erre a nagyjából 15 évvel ezelőtt készített felvételre, melyen a karácsfalvi Sztojka-líceum építési munkálatai láthatóak.
A Rahó-patak és a Tisza összefolyásánál fekszik Rahó, a tizenötezres lakosságú kisváros.
Kárpátalján jelentős számú zsidó közösség élt a második világháborúig. Az 1921-es csehszlovákiai népszámláláskor több mint nyolcvanezren vallották magukat izraelita vallásúnak. Nagy részüket 1944 tavaszán koncentrációs táborba hurcolták – Husztról és környékéről közel négyezer főt –, s mindössze hétezren élték túl a megpróbáltatásokat.
End of content
End of content