Kárpátalja anno: a 335 éves házassági évforduló
„Talán én is rövid nap az szent békesség meglétével személy szerint Nagyságodnak udvarolhatok…” ‒ írta egykor szerelmes levelében Thököly Imre.
„Talán én is rövid nap az szent békesség meglétével személy szerint Nagyságodnak udvarolhatok…” ‒ írta egykor szerelmes levelében Thököly Imre.
Munkácson nem mindennapi látvánnyal gazdagodhatnak a Latorca partján sétálók. Egy fehér hattyú költözött a folyóra az egyik híd közelében – tudatta a mukachevo.net hírportál június 12-én.
1927-ben-ban, valahol Kárpátalján készítette Hans Hildebrand, a National Geographic fotográfusa azt a felvételt, melyen magyar szürkemarhákat láthatunk.
Közel tíz évvel ezelőtt az egyik gyermekünket beírattuk az iskolai néptánccsoportba. Hűségesen járt is a foglalkozásokra, majd elérkezett az első fellépés ideje. A gyerekek népviseleti ruhába öltöztek, s szépen előadták a táncukat. A nézőtér oldalánál álltam, hogy minél több fényképet készítsek róluk. Ekkor pillantottam meg a csapat tánctanárát, aki izgatottságában a színpad oldalán együtt táncolt…
Olyan témával kopogtatok ezen a hétvégén, amely így nyár elején egyre gyakoribb és a héten is volt belőle része több kárpátaljai városnak, településnek. Nyár beköszöntével egyre szárazabb, fülledtebb hétköznapok köszöntenek ránk, – sokan ezt nehezen is viselik – aminek a héten is egy hidegfront vetett végett kiadós csapadékkal, széllel, néhány helyen durva viharokkal. Sok helyen…
Tűz ütött ki Ukrajna legmagasabb hegyén június 5-én – közölte a mukachevo.net hírportál.
II. Rákóczi Ferenc 1703. június 14-én érte el a lengyel–magyar határt. Klimec faluban szállt meg, s itt találkozott az Esze Tamás vezette kurucokkal.
A magas üzemanyagáraknak köszönhetően egyre több autós gondolkodik azon, hogy miként lehetne spórolni az üzemanyag kiadáson. Egy nagyszőlősi szaki, Andrij Palyuksz kreatív újítással állt elő. Gépkocsiját úgy építette át, hogy benzin helyett szén elégetésével nyert hő által közlekedjen az autó. A jármű módosítása és tesztelése két évet vett igénybe.
„Kis felvidéki város, vén Beregszász, gazos Fürdőkert, sáros Vérke-part, agg csöndedből ma is felém remeg száz félálom-emlék, ködlepett, zavart – kanyargó, vörheny, zegzugos öreg ház, matrózruhám, melyet mamuska varrt, iskolaudvar, felzsibongó hajsza, nagyapám szúrós, pedrettvégű bajsza.”
Ma reggel szomorúan vettem tudomásul: Angliában ismét gyilkoltak egy isten nevében. Mint a két héttel ezelőtti manchesteri robbantás után, most is gyorsan végigpásztáztam a Facebook-hírfolyamot – a jobb megélhetés reményében sok ismerősöm vállalt munkát azon a környéken.
End of content
End of content