Kárpátalja anno: „Áll még Munkács, áll az akasztófa…”
„Áll még Munkács, áll az akasztófa, De szivemben félelem nem áll…” – olvashatjuk Petőfi versében.
„Áll még Munkács, áll az akasztófa, De szivemben félelem nem áll…” – olvashatjuk Petőfi versében.
Március végén – április első felében Kárpátalja igazi édenkertté válik. Vidékünk minden nagyobb városában nyílnak a szakurák, magnóliák. Az erdeink avarát lila és fehér virágszőnyeg borítja.
Anyám keze az irgalom, Tíz ujja tíz virágszirom.Apám ökle az igazság,Ütötte mások asztalát.Érintésük arcomon,A halálomig hordozom. Ha egyszer fegyvert markolok,Az ő kezükkel harcolok.
Gyerekkorom óta félek a motoroktól, mégis mindig csodálatot váltanak ki belőlem. Félve rajongok értük.
Van az a sokat emlegetett bölcsesség, mely szerint minden sikeres férfi mögött áll egy nő. Keresztényként úgy gondolom, hogy minden beteljesedett életpálya és megvalósított cél hátterében Isten terve szerepel, s éppen ezért őt illeti a dicsőség. Ugyanakkor ahhoz, hogy az arra hivatott eredményesen helyt tudjon állni, a biztos családi háttér, az otthon oltalma is szükséges.
Munkácson az elmúlt év folyamán több utcát és gyalogos járdát láttak el új aszfaltréteggel, de mintha valami félresikeredett volna…
Nem mindennapi élményben lehetett része egykor Huszt lakóinak.
Vidékünk híres különleges természeti adottságairól. Nagyrészt ásvány- és termálvízforrásai által lett közkedvelt turistalátványosság. Az ismert termálfürdőkön és ásványvízlelőhelyeken kívül még napjainkban is vannak a Kárpátokban olyan források, amelyeknél nem tolonganak turisták százai.
A munkácsi vár a XVII. század első felében került a Rákóczi-család birtokába, s ők egészen 1711-ig birtokolták az erődöt.
A reggeli készülődés után mostanában rendszerint azon vacillálok, hogy üljek-e kocsiba, vagy inkább menjek busszal a munkahelyemre. Kárpátalján, sőt egész Ukrajnában vélhetően nemcsak én gondolkozom el ezen nap mint nap. A tétovázás oka pedig egyértelmű: az utak állapota. Nem elég, hogy az ukrajnai lakosság európai árakon kénytelen tankolni, még a normális útminőség sem adott (és…
End of content
End of content