Cukorbetegként ezért kell jobban vigyázni a lábainkra

Akik cukorbetegséggel küzdenek, jól tudják, hogy esetükben igen fontos a lábak védelme. Minden keletkező seb nagy odafigyelést igényel, hiszen a diabétesz miatt ezekből akár súlyos lábszárfekély is kialakulhat, amely igen gyakori oka az alsó végtagi amputációknak.

A cukorbetegeknek különösen nagy figyelmet kell szentelniük lábaik védelmére és ápolására, ugyanis a magas vércukorszint miatt a véráramlás romlik. Ez ilyenkor azért baj, mert így a vér nehezebben jut el a sérült területre, hogy leküzdje a fertőzést és segítse a regenerálódási folyamatot. Ráadásul, ha magas a vércukorszint, a kórokozók is könnyebben elszaporodnak, az immunrendszer védekező képessége pedig gyengül, így a sebek, sérülések könnyebben elfertőződnek – magyarázta dr. Medgyesy Gábor, a Cukorbetegközpont sebésze.

További gondot okoz, hogy a betegek gyakran nem is veszik észre a sebeiket, ugyanis a magas vércukorszint miatti idegkárosodásból adódóan nem feltétlenül érzik, hogy megsérültek. Éppen ezért kell naponta alaposan átnézniük a lábfejüket, lábujjaikat, talpaikat is, hogy ha esetleg valamilyen sebet találnak, akkor azt alaposan le tudják fertőtleníteni, illetve figyelemmel tudják kísérni a gyógyulási folyamatot.

Bár a cukorbetegeknél a sebgyógyulás lassabb – akár hosszú napokat, több hetet is igénybe vehet –, szerencsére vannak módszerek, amelyek elősegítik a gyógyulást, megelőzve a fertőzéseket. Nézzük, vajon mikor elegendő otthon ellátni és kezelni a sebet, és mikor van szükség orvosi segítségre.

Mit tegyen otthon a beteg?

Amikor a cukorbeteg észreveszi a sérülését, akkor az első lépés, hogy tisztítsa meg az érintett területet szappannal és vízzel, majd fertőtlenítse le. Lehet kapni antibiotikumot tartalmazó krémeket is, amelyek plusz védelmet biztosítanak a fertőzések ellen, illetve azok kezelésére is használhatók. A sebtisztítási és -ápolási folyamatot naponta ismételjük meg!

A hiedelemmel ellentétben a sebek akkor gyógyulnak a legjobban, ha tiszták és nedvesek. Ezért fontos, hogy mindig fedjük le a sérüléseket kötszerrel. Ezeknek ma már több típusuk is van, léteznek például habkötések és hidrogél kötszerek is. Bármelyiket is válasszuk, a lényeg, hogy kellően nedves környezetet biztosítsunk a sebnek.

A gyógyulást az is elősegíti, ha nem helyezünk felesleges nyomást a sebre. Ügyeljünk tehát arra, hogy ne szorítsa, nyomja a zokni vagy a cipő, ha pedig a talpunkon van a sérülés, akkor lehetőleg ne nehezedjünk rá arra a lábunkra.

Az otthoni terápia alfája és omegája, hogy fordítsunk külön gondot arra, hogy vércukorszintünket az optimális tartományban tartsuk. Ez természetesen a sebektől függetlenül is lényeges, ám sérülések esetén különösen fontos. A megemelkedett glükózszint ugyanis jelentősen lassítja a gyógyulás ütemét és elősegíti a fertőzések kialakulását.

Milyen esetekben forduljunk orvoshoz a sebbel?

Vannak olyan esetek is, amikor az otthoni sebkezelés nem elegendő. Ilyenkor fontos, hogy a beteg mihamarabb forduljon orvoshoz, mert minél tovább vár, annál nehezebb lesz a gyógyulás és annál nagyobb valószínűséggel alakul ki lábszárfekély – figyelmeztetett dr. Medgyesy Gábor. Hozzátette, a fekély megelőzése azért is fontos, mert azt már kezelni igen nehéz, drága és időigényes. Sajnos az alsó végtagi amputációk jelentős része a cukorbetegség miatt fellépő fekély miatt válik szükségessé.

A szakember szerint haladéktalanul orvoshoz kell fordulni, ha:

  • a seb körüli bőrpír, duzzanat egy hét múlva sem tűnik el;
  • gennyes váladékozás jelentkezik;
  • kellemetlen szag árad a sebből;
  • a seb egy hónap alatt sem múlik el;
  • hőemelkedés, láz is jelentkezik.

Fontos, hogy ha már kialakult a lábszárfekély, annak terápiája igen összetett. Több szakterület közös munkáját igényli.

Forrás: hazipatika.com