Kutyák és terápia: beszélgetés dr. Körözsi Barbara habilitációs kutyakiképzővel

A kutyák könnyen ráhangolódnak az emberek érzelmeire és olyan dolgokra is képesek, melyekre az emberek képtelenek. Több kutatás is bebizonyította, hogy a kutya-ember kapcsolatban gyógyító erő rejlik. De hogyan is épül fel egy ilyen foglalkozás? Mely négylábúakból válhat terápiás kutya? Mennyire van jelen ez Ukrajnában? Ezekről a dolgokról kérdeztük dr. Körözsi Barbara belgyógyászt, habilitációs kutyakiképzőt, mozgásterapeutát, aki a Biztos Kezdet Házban tartott foglalkozást a gyermekek számára Doxa nevű terápiás kutyával.

Kérem meséljen magáról kicsit!

– Én Budapesten születtem. Immár 16 éve élek Kárpátalján. Eredetileg belgyógyász vagyok. Itt viszont nem volt lehetőségem ezzel a hivatással foglalkozni, abban az időben nem fogadták el a diplomámat. Így más lehetőségek után néztem, és most már ezt csinálom évek óta.

– Meséljen a kezdetekről!

– Kezdetben olyan lehetőségek után néztem, amelyeket a saját gyerekeim nevelésénél is tudok alkalmazni. Úgy gondoltam, hogy amire nekem szükségem van, arra valószínűleg másnak is. Mozgásterápiás és figyelemfejlesztési opciókat kerestem. Így került képbe a kutyás terápia is. Ez egy olyan alternatíva, amit bárhová el tudok vinni, és bármilyen típusú fejlesztésbe beilleszthető. Első ízben Váriban a Nefelejcs Rehabilitációs Központban próbálhattuk ki magunkat Doxával.

– Hogyan hatnak a kutyák az emberi érzelmekre?

– A kutyák nagyon jó motivátorok. Többféleképen tudnak hatni az emberi érzelmekre. A kutya nyugtat, és a simogatás által pedig dopamin szabadul fel. De ennél azonban jóval többről van szó, mert konkrét fejlesztési feladatokba is be tudjuk vonni a négylábút – fogalmazott Barbara.

– Hogyan épül fel egy terápiás foglalkozás?

– Teljesen helyzetfüggő. Én általában csoportos és egyéni órákat tartok, autista gyerekekkel foglalkozom. Az adott korcsoporttól függően van egy kerete a foglalkozásnak. Mindig bemutatkozunk, köszönünk, általában vagy körbemegyek a teremben, vagy integetünk, ezzel kezdünk. A gyógypedagógus által kigondolt fejlesztő foglalkozásokba pedig bevonjuk a kutyát. Aztán körbeülünk, beszélgetünk kicsit, megnyugszunk és a végén elköszönünk. Egyéni óráknál pedig akkor vonom be Doxát, ha azt látom, hogy jobban tudunk haladni az ő jelenlétében. Volt olyan kisgyerek, aki csak úgy volt hajlandó egyáltalán bejönni a terembe, hogy ott volt velem Doxa, és csak akkor csinált bármit is. Úgyhogy teljesen változó.

– Milyen korosztálynak tud Doxa segíteni?

– Doxa teljesen korfüggetlen. Tehát csecsemőktől kezdve egészen az idős korosztályig mindenkin segít, és elmondhatom, hogy immár 3-4 éve.

– Milyen kutyákból lehetnek terápiás kutyák?

– Bármilyen fajta, akár keverék kutya is lehet alkalmas erre a feladatra. A természetét kell nézni. Ezt még kölyökkorukban szoktuk letesztelni. Erre van egy hivatalos gyakorlat. Van egy előteszt, aztán hathetes korukban egy következő teszt, ahol megpróbáljuk kiválasztani az alkalmas egyedeket. Körülbelül olyan másfél-kétéves korukban vizsgáznak Magyarországon. Ott ennek komoly törvényi háttere van. Itt Ukrajnában viszont ez még nem annyira kidolgozott – magyarázza Barbara. – A kutyáknak egy temperamentumvizsgán is át kell menniük. Ekkor kifejezetten szélsőséges, extrém körülmények közé viszik őket, megpróbálnak belőlük agressziót kihozni. Ha bármilyen formában kiváltható a négylábúnál az agresszió, azok megbuknak a vizsgán, és nem engedik őket dolgozni. Ezután következik a tényleges vizsga, amely megmutatja, hogy viselkednek konkrét helyzetben.

– Ukrajnában mennyire újkeletű a kutyaterápiás foglalkozás?

– Ukrajnában nagyon. Most már egy ideje kapcsolatban vagyok az ukrajnai kutyaterapeutákkal. Rendszerint felkérnek egy-egy konferenciára, egy-egy előadásra. Szerintem tizenöten, ha vagyunk ilyen terapeuták, akkor sokat mondok.

– Most a Biztos Kezdet Ház gyermekeivel foglalkozott. Mit csináltak a kicsikkel és mik voltak a tapasztalatok?

– Pércsi Szilvia kérésére érkeztem. Amikor ő hív, én szívesen jövök. Itt ugye egészséges gyerekekkel foglalkozunk. Megpróbáljuk felmérni, mire van szükségük. Egy nagyon vegyes csoport, egészen a pici babától néhány éves korig. Mindegyik gyereket máshogy kell megközelíteni. Amikor látom például, hogy valamelyik gyerek nehezen tud várni, akkor őt abban fogom biztatni, hogy várja ki a sorát. Nagyon szeretem a kutyás feladatoknál, hogy van egy menete. Doxa nem fogja visszahozni a labdát csak úgy. Le kell ülni, ki kell mondani a nevét, fel kell hívni a figyelmét, el kell dobni a labdát, és akkor hozza vissza. Ezáltal a gyerek megtanulja önmagát kontrollálni, megtanulja a türelmet, megtanulja hogyan kell várakozni, sorban állni, egymásra figyelni. Ez egy motiváció is a gyermekeknek, mivel tudják, hogy a foglalkozás után lehet kutyázni.

Doxa, a terápiás kutya 5 éves. Reménység szerint még 2-3 évig tud ilyen jellegű foglalkozásokat végezni és boldog perceket szerezni kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Mondik Márta

Kárpátalja.ma