Kárpátalja anno: Beregszászi képeslapok

Szerző: | 2021.01.28., 18:48 | Egyéb kategória

Beregszász 1939-ben (Fotó: www.revart.hu)

A Beregszászi képes lapok címet adta Polgáry Miklós beregszászi tanár annak a leírásnak, melyet a Vérke-parti városról készített 1934 novemberében. Az iróniát nem nélkülöző, ugyanakkor sajnos valós képet adó írás a Kárpátalja nevű újságban jelent meg. Járjuk végig most az ő szemével Beregszászt!

„Az ember utazgatásai közben az egyes falvak, városok érdekesebb nevezetességeit megnézi s elraktározza emlékezetében mindazokat a dolgokat, amelyek fölkeltették figyelmét. Később, ha az illető hely neve szóba kerül, a megjegyzett nevezetességekkel, sajátságokkal kapcsolatosan tűnik föl előttünk az a hely képe s a hellyel kapcsolatban mindjárt azokat a szépségeket, vagy különlegességeket említjük föl, amik ott szemünk elé kerültek.

Beregszászi képekről lévén szó, ne menjünk messze idegen városokba példák említéséért, maradjunk csak itt szükebb hazánkban. Aki például járt Besztercebányán, megmaradt emlékezetében a tiszta, rendes kis város képe. Más kis városok ‘utaik és utcáik rendezettségével, jó kövezetével, tisztaságával, rendszeres közlekedésével tűnik fel s marad meg emlékezetünkben.

Nézzük most egy más vidékről ideutazott egyén szemével, mit is lát és mi is tűnik fel az idegennek nálunk?

Megérkezik az Idegen. Az állomás épülete előtt mindjárt megkapó kép tárul eléje, a fiakkeresek és konflisok gyönyörű csoportja. Rozoga, piszkos csézák. Egyiknek a jobboldalon, másiknak a balon hiányzik a sárhányója. A kocsi maga sáros, piszkos. A kocsiülésen hatalmas folytonossági hiányok ékeskednek, az ülésrugók kivigyorognak a burkolat alól s igy, nevetve várják a balga utast, ölelő karokat tárnak az utas felé, hogy ruhájából egy darabot emlékül, vagy a föléjük boruló huzat pótlására magukévá tehessenek. A kocsit megfelelő szépségű táltosok vontatják. A Matuzsálemi kort élt állatok, ha fél, vagy mindkét szemükre vakok is, ezzel szénben inpókos lábaikon alig állanak s lapockacsontjukat fogasnak kínálják az utasoknak, ha közbe valami elintézni valója volna s felöltőjét nem akarná magával vinni. Csendesen megadással indul el a fogat az állomástól s kocog be valamely szálloda elé. Az utas leszáll. Mint az arab suhancok Kairóban, itt is hasonló sötétbőrü, piszkos, mosdatlan cigánygyerekek veszik körül baksisért kunyorálva, ha nem elég erélyes, úgy csak a szálloda portása tudja megszabadítani a díszes kísérettől.

A bevonulás keltette benyomások kiváncsivá teszik az embert, milyen lehet ez a város. Azt mindjárt a szálloda előtt látja, hogy tiszta semmi esetre sem. Végig megy a főúton. Befelé jövet látta, hogy a város külső, a vasut felé eső részén csinos villaszerű házak, fásitás és parkirozási nyomok, beton úttest, rendes gyalogjáró van, igy bizvás reméli, hogy a belső város föltétlenül rendesebb, csinosabb lesz. A szálloda elé érkezve azt már tapasztalja ugyan, hogy a szálló előtti útrész szemetes és piszkos, de látja, hogy nem messze emelkedik egy impozáns kétemeletes épület. Azt hiszi, ez után jön az igazi város. Kellemetlenül csalódik. A szép törvényszéki palota előtti kerítés lábazatát végig ülik Fáraó ivadékai, köpködő versenyt rendeznek a fiataljai, adományért rohannak meg, az idősebbek cigánymódra veszekednek egymással s mosdatlan szájukkal undok, káromkodó, trágár kifejezésekkel sértik a fület. A törvényszék épületével szemben emelkedik a reformátusok temploma. Mellette piac, ízléstelen fabódékkal, szeméttel telve. Heti piac alkalmával szalmával, tollal s más egyebekkel telítve.

Innen hamar elérünk a város egyetlen nagy terére. Hatalmas nagy négyzet alakú tér. Piacnap lévén, csak a délutáni órákban bontakozik ki teljes szépségében. Más városokban a város külső részében levő vásártér szolgálja azt a célt, hogy a vidéki szekerek áruikat lerakják. Beregszász udvarias. Itt a város szivében adnak helyet a vidéki lovas és ökrösfogatoknak. A délutáni órákban aztán szemet gyönyörködtető ez az impozáns tér. A különböző nagyságú kövekkel hepe-hupásan kirakott tér telve van szalma és széna hulladékokkal, aztán az állatok excrementumaival. Minthogy a térnek lejtősödése, csatornázása nincs, az egyes nagyobb töbrökben összegyülemlik az állatok után maradt trágyalé. Ott poshad, s eltölti illatával az egész környéket. Úgy látszik a város szépítő bizottsága nemcsak a szemet akarja gyönyörködtetni, hanem a szagló érzéket is ki akarja elégíteni.

Ennek a térnek a remekbe készült bazárépület Vérke felé eső részén húzódik el a már a vasúton való megérkezéskor megismert gyönyörű fiakkerek standja. Három éve készült beton sáv, végében egy Norton rendszerű kuttal. A kút az állatok itatásán kívül azt a célt is szolgálná, hogy néha néha leöntsék a stand beton szalagját s ezzel lemossák azt. Három év óta még erre nem volt eset. Szebb is az igy, csinosabb képet ad a szürke szalag középen a vörösbarna folyadék sávval, mint ha csak egyszínű volna.

Elérkeztünk a város keleti jellegét mutató bazár épületekhez. Stil nélkül való ízléstelen épületek. Felső részük gazdasági magtárhoz hasonló. Kiálló ereszük emlékeztetni akarnak a felvidéki régi lábas házakra. Az az előnyük mindenesetre megvan, hogy ha az eső esik, a Beregszászon „Lingár“-nak nevezett ifjak csoportja itt veri fel a tanyáját s igy legalább nem éri testét a viz. E remekbe készült csarnokok egyúttal Beregszásznak az állatkertjei. Igaz, hogy csak a rágcsálók vannak képviselve ez állatkertben, azonban ezek olyan tömegesen, hogy a vásárló egyes üzletekben még az áru polcokon is láthatja, amint kiváncsi érdeklődéssel ki-ki dugják fejüket.

A Petőfi utca sarkán ismét egy középület szúrja meg az idegen látogató szemét. A mázsaház. Szó sincs róla, szükséges dolog ez, de érthetetlen, miért kell ennek az épületnek a város szivében lennie, mikor másfelé mindenütt a város külső részében nyer elhelyezést. Ha elgondolkozik e fölött a szemlélő, nem tud reá más indokot találni csak azt, hogy a város vezetői igen reális és takarékos emberek, akik mindenből hasznot akarnak szerezni a városnak, s igy nagyon sajnálják, ha azok a szép trágyadombok, melyek az épületet körülveszik, s gyönyörű baktériumtelepeket alkotnak, nem maradnának meg a város tulajdonában.

A heti két piac nap pénteken befejeződik. Ilyenkor aztán jön a takarítás. Ha már a falukban is kisöprik az utat vasárnapra, mi sem maradhatunk el. Nyolc tíz elaggott magyar felszedi a városházán a szérüsöprüt s kivonul tisztaságot teremteni. Máshol a söprés előtt meglocsolják az úttestet, hogy a port lekössék. Nálunk ezt fölöslegesnek tartják. Hisz akkor nem volna porfelhő, a szegény baktériumok, lábaik nem lévén nem tudnák változtatni helyüket s még az is megtörténhetnék, hogy tényleg kikerülnének a városból. így a porfelhő vagy beszáll a lakásokba, vagy lerakódik a járó-kelők ruhájáról tüdejére, vagy legrosszabb esetben tiz lépéssel odább száll s nem válik meg a barátságos várostól. Hogy itt a port szeretik mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy amikor most ősszel a Petőfi utcát szélesítették a kőburkolatra a városi szekerek a város más részeiben összesepert port hordták felső borításul, így nem kell megvárni, mig a kövek, vagy kavics elporlódás bekövetkezik, van mindjárt kész por anyagunk s élősdi telepünk.”

Marosi Anita

Kárpátalja.ma

Pin It on Pinterest

Share This