Smihal: Ukrajna jövőre szeretné megkapni az első svéd Gripen harci repülőgépeket
Ukrajna már a jövő évben meg szeretné kapni Svédországtól az első Gripen harci repülőgépeket – jelentette ki Denisz Smihal ukrán védelmi miniszter pénteken Kijevben, a haditanács ülését követő sajtótájékoztatóján.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök hozzátette, hogy a finanszírozás kérdése Ukrajna saját lehetőségeit is érinti, ugyanakkor számítanak a befagyasztott orosz vagyonokra, valamint a partnerekkel kötött kétoldalú megállapodásokra, amelyekben meghatározták az ukrán hadsereg különböző prioritásainak finanszírozási lehetőségeit.
Smihal elmondta, hogy a svéd védelmi minisztériummal csütörtökön részletesen egyeztették a várható megállapodások részleteit. „Megállapodtunk abban, hogy 150 darab Gripen E osztályú repülőgépet szállít le Svédország” – mondta. Közölte, hogy a SAAB gyártóvállalattal emlékeztetőt írtak alá a Gripen repülőgépek ukrajnai gyártásáról.
„Arra számítunk, hogy 2033-tól a Gripen gyártása már nagyrészt Ukrajnában történik, a nagy egységek összeszerelésétől kezdve az egyes alkatrészek helyi gyártásáig”
– tette hozzá.
A védelmi miniszter megerősítette, hogy a Gripenek átvétele egy külön folyamat.
„Azt kérjük, hogy Ukrajna minél hamarabb kaphassa meg a korábbi, C és D osztályú Gripen gépeket. Ragaszkodunk ahhoz, hogy ez legkésőbb 2026-ban megtörténjen, és erről jelenleg is tárgyalunk partnereinkkel. A Gripen E gyártása később fog megkezdődni, de időben közel esik ehhez”
– fejtette ki. A védelmi miniszter azt is megjegyezte, hogy már a jövő év elejétől megkezdik az ukrán pilóták és szerelők képzését Svédországban.
Forrás: hirado.hu
