A korai gyümölcsök és zöldségek egyik veszélye
Az ukrán boltok polcain már megjelentek a korai zöldségek és gyümölcsök. Némelyik hazai termesztés, némelyik azonban importáru.
Legnagyobb mennyiségben Spanyolországból, Olaszországból, Törökországból és Egyiptomból importálták.
Jelenleg a citrusfélék nagy választéka található a piacokon.
A mandarin ára 70 hrivnyától indul kilogrammonként, a narancs 60 hrivnyától. A banán kilója szintén 60 hrivnya, a szőlő ára pedig 180 hrivnya.
De már eper is kapható, bár az ára még magas, 200 hrivnyába kerül 1 kilogramm belőle.
A gyümölcsök közül jelenleg az alma a legolcsóbb. Ára 18-38 hrivnya között mozog.
A szakértők felhívják a figyelmet arra, hogy az ilyen korai gyümölcsök és zöldségek jelentős mennyiségű nitrátot tartalmaznak, amelyek káros hatással vannak az emberi szervezetre. Különösen a bogyós gyümölcsök nem ajánlottak gyermekek számára, mint például az eper. Hiszen a korai éréshez valószínűleg több nitrátot használhattak.
Felhívják a figyelmet, hogy inkább fogyasszunk idénygyümölcsöket és -zöldségeket. Ha figyelünk arra, hogy idényszerű élelmiszereket fogyasszunk, akkor nemcsak a hazai növénytermesztést támogatjuk, hanem éves szinten jelentősen csökkenthetjük a kiadásunkat, hiszen az éppen szezonális gyümölcsök és zöldségek alacsonyabb áron kaphatók, mint az év többi szakában.
A friss levegőnek és napfénynek köszönhetően sokkal több a vitamin- és ásványianyag-tartalmuk, kevesebb vegyszert is tartalmaznak, hiszen nem kell tartósítaniuk a hosszú út során. A messziről jött termékeket gyakran éretlenül szedik le, emiatt nincs akkora tápértékük, másrészt a tartósításukhoz különböző vegyszerek szükségesek. Ez nem azt jelenti, hogy nem fogyaszthatóak ebben az időszakban citrusfélék, távolról érkező termékek, hanem inkább hagyjuk meg ezeket kiegészítésnek, és fektessünk nagyobb hangsúlyt a most elérhető árukra.
A goloskarpat.info nyomán.