A Zakarpattyaoblenergo vezetőivel tárgyalt Mikita

Viktor Mikita, a Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatás (OVA) vezetője megbeszélést tartott a Zakarpattyaoblenergo vezetőivel december 4-én.

A tanácskozáson a kormányzó mellett a járási közigazgatási hivatalok vezetői, a rendőrség, a Biztonsági Szolgálat és több kistérség vezetője vett részt.

Viktor Mikita elmondta, hogy a lakosságtól hozzá érkező panaszok túlnyomó többsége a rendszertelen áramszünetekkel kapcsolatos. Mint fogalmazott, az emberek készek takarékoskodni, és az áramszüneteket is elfogadják.

– Ugyanakkor mindenkinek jogában áll megtudni, hogy mikor kerül sor az újabb kikapcsolásra, hogy ennek megfelelően tudja alakítani a saját és családja életét.

Ami a vállalkozásokat illeti, a kormányzó azt javasolja a számukra, hogy szerezzenek be áramfejlesztőket. Mint mondta: mindenkinek egyenlő feltételek mellett kell felkészülnie a nehéz téli időszakra.

A megye üzemanyag ellátását illetően Viktor Mikita hangsúlyozta, hogy ezt a kérdést folyamatos felügyelet alatt tartják, miként mostantól már a megyei áramszolgáltató munkáját is koordinálni fogják, hogy segítsék azt a kötelezettségei hatékonyabb elvégzésében.

Nyitókép: képernyőfotó

Kárpátalja.ma/TV21 Ungvár