A tiszteletes, kinek hobbija a családfakutatás

Ha kedvelt elfoglaltságáról, a levéltári kutatásról van szó, Józan Lajos huszti református lelkipásztor sem időt, sem energiát, sem pénzt nem sajnál. Ha csak teheti, szabadidejében kocsiba vagy buszra száll, és valamelyik kárpátaljai, magyarországi vagy erdélyi levéltárba megy, hogy a poros, megfakult iratok között a régmúlt idők írásos emlékeit kutassa. Kiemelten a nemesi családok múltja – azon belül a családfakutatás – foglalkoztatja. „Szeretem ezt csinálni, és úgy gondolom, szükség van rá” – mondja. A helyi viszonylatban komoly szakembernek számító lelkész az elmúlt két évtizedben hatalmas tudományos munkát végzett: eredményei a későbbiekben több könyvben látnak majd napvilágot.

– Mikor kezdett el családfakutatással foglalkozni?

– Előrebocsátom, hogy én nem vagyok „hivatásos” családfakutató, de hogy mégis van rátekintésem a témára, az csupán érdeklődésből fakadt. Már gyermekkoromban felkeltették a figyelmemet a szülőfalumban, Salánkon az édesanyám és más öreg emberek által mesélt történetek a gróf Zselénszky földbirtokos családról, vagy Nagy-Iday Ferencről, kinek kúriája most is megvan a tiszakeresztúri letérő szomszédságában (a kúria évtizedek óta államilag gondozott gyerekeknek ad otthont).

A történelmet már az iskolában megkedveltem: azon belül is legjobban a helytörténet érdekelt. Hamar rájöttem, hogy egy helység történelmét akkor értjük meg a legjobban, ha az ott élt családok történetét is figyelemmel kísérjük.

Mikor lelkész lettem, s Nagybégányba költözve elkezdtem a gyülekezet történetét megismerni, sorra jöttek elő a régi családok nevei: Dercsényi, Bodáky, Létay, Galgóczy. Azóta ezekről a családokról szinte mindent tudok. Ám a „tervszerű” érdeklődés a téma iránt viski lelkészkoromban fogant meg bennem: ekkor elhatároztam, hogy egykori lelkész-elődöm feljegyzéseit, valamint az ott élt – s most is élő –, több évszázados múltra visszatekintő családok történetét tartalmazó kutatómunkám összegzését felhasználva, megírom a gyülekezet történetét. Megkezdtem hát a levéltárakban – elsősorban Budapesten – a kutatást. Ám időközben Husztra is elkerültem, így az egykori máramarosi koronavárost is bevontam ebbe a kutatási körbe. Családtörténeti könyveket vásárolva elcsodálkoztam, hogy hajdan Bereg, Ung, Ugocsa és Máramaros megyékben mennyi nemesi család élt. Mindez további kutatásokra, a munka kiterjesztésére inspirált: végső célként a kutatási anyag könyvben történő megjelentetését tűztem ki. Élménydús, munkával telt évek következtek: kutattam Debrecenben, Nyíregyházán, Nagybányán, Szatmárnémetiben: néhány éve Beregszász és Ungvár levéltárait is látogatom.

– Hogyan, milyen módszerekkel kezd hozzá egy-egy családfa kutatásának?

– Megjegyzem, hogy külön kiválasztott családdal akkor szoktam intenzívebben foglalkozni, ha publikáltatni akarom munkámat.

Ami a munkamenetet illeti: először tüzetesen a levéltárak katalógusait nézem át, mivel ennek alapján meg tudom ítélni, hogy a későbbiekben mire számíthatok. Kijegyzetelem azokat a tételeket, amelyek érdekelnek, sőt ezeket ki is kérem: szerencsére az iratanyagokat most már mindenütt lehet fotózni. A felvételeket az otthoni számítógépre töltöm le, s a parókián folytatom a munkát. Az adatokat összegzem, rendszerezem, katalogizálom: a későbbiekben új adatok birtokában bővítem is.

– Leggyakrabban milyen családokat vesz górcső alá?

– Ez gyakran attól is függ, hogy munka közben milyen régi család(ok) anyagával találkozom. Voltak pl. olyan régi ún. adományos családok, melyek a XIII–XIV. században már léteztek, és nem egy ilyen családból ma is élnek leszármazottak: az ilyen, még élő leszármazottakkal rendelkező családok különösen nagyon érdekelnek. Ilyen például a Fertősalmáson igen régi családnak számító Zohon család, vagy szintén Ugocsában a Gődény, a Bökényi, a Veress, a Sárközy családok. Beregben a Fornosy, a Gecsey, a Gerzsenyi családok, Ungban a Korláth, a Koncz, a Both, a Minay, a Homoky, a Gálócsy családok – hogy csak néhányat említsek. Megjegyzendő, hogy ezek 700–800 éves múlttal rendelkező családok. Néhánynak napjainkig levezethető a családtörténete, de sok család iratanyaga, sajnos, a századok során megsemmisült.

Jelenleg Esze Tamással és az Esze család eredetével foglalkozom, továbbá Ung megyében élt valaha egy barokk poéta, Gyöngyössy István: az ő családi eredetére nemrég találtam csak rá. Az ő történetüket a későbbiekben publikálni szeretném a Kárpátaljában.

– Sok embert érdekel: milyen levéltári lehetőségek vannak Kárpátalján, valamint az anyaországban? Az iratanyagok mennyire hozzáférhetőek, milyen a kiszolgálás színvonala?

– Mint fentebb említettem, számos különböző levéltárban lehet találkozni minket érdeklő családtörténeti adatokkal. Nevezetesebb családoknak saját családi levéltáraik voltak: ezek főleg Budapesten, a Nemzeti Levéltárban lelhetők fel. De Debrecen, Sárospatak és Nyíregyháza levéltáraiban is értékes és hatalmas iratanyaggal találkozhatunk. Az erdélyi Nagybányán található Máramaros vármegye hatalmas családtörténeti anyaga. Ung, Bereg és Ugocsa megyei családokra a beregszászi levéltárban lehet hihetetlen mennyiségű anyagot találni. A szovjet érában az anyakönyveket összegyűjtötték a megye járásaiból, s ezeket Ungvárra, a megyei levéltárba vitték. Ezek jelenleg már kutathatók, de hiányos az anyag: egy-egy adott településre vagy gyülekezetre vonatkozóan nincs meg minden kötet. Megemlítendő, hogy az említett levéltárak mindegyikében készségesen és kultúráltan fogadják a látogatókat.

– Elégedett az eltelt évtizedek eredményével?

– Igen. A viski református gyülekezet családtörténetét immár húsz éve igyekszem összeállítani: nos, ez 90 százalékban meg is van. A kutatásaim során felfedeztem, hogy ezek a családok a többi egykori koronavárosban – Huszton, Técsőn, Hosszúmezőn és Máramarosszigeten – élt gyülekezetek családtörténetével mennyire össze vannak kötve. Így mind az ötnek az anyakönyveit lefotóztam, s lehet, hogy korábbi tervemet módosítva, Az öt máramarosi koronaváros családjai címmel egy könyvben jelenik majd meg a viski családok története is.

Kárpátalja régi nemes családjai címmel is szeretnék egy munkát megjelentetni. Ehhez már szintén rengeteg anyag összegyűlt, de még számos feltáratlan szál van.

Szeretném még a kárpátaljai református gyülekezetekben szolgált lelkészek névsorát is összegyűjteni. Már sikerült több ezer lelkészről adatokat gyűjtenem. Érdekes esetek is vannak: például az 1700-as években Turócz megyéből idekerült egy lelkész, Jeszenszkinek vagy más néven Máthénak is nevezték, mégis Turóczi lett belőle, mivel Turóczból származott. Neki Zápszonyban és Kisbégányban élnek leszármazottai. Aztán Tiszakeresztúrba elkerült az 1600-as évek végén a Szilágy megyei Ilosváról egy Borbély Gábor nevezetű lelkész, de mivel Keresztúrban éltek Borbély, Ilosvay, Szilágyi családok, a lelkész leszármazottai – hogy össze ne keverjék a nevüket – Szilágyi Ilosvai Borbély néven nevezték magukat. Tudomásom szerint ma Péterfalván élnek leszármazottai, de ott már csak Szilágyi néven.

– A tiszteletes úron kívül vannak-e még Kárpátalján családfakutatók?

– Lehet, hogy vannak, de amint említettem az elején, én nem vagyok családfakutató, én eltervezett könyvek megírása céljából kutatok. Szerényen megemlítve: saját zsebből dolgozom, s nem keveset áldozok rá. De teszem ezt a megye magyar közösségéért is, mert úgy gondolom, hogy nagyon ideje lenne már, hogy a kárpátaljai magyarság bővebben megismerkedjen múltjával. Mikor milyen családok éltek itt? Kik élnek még ma is ezekből a családokból? Szerintem sok embert titkon érdekelnek ezek a kérdések. Úgy gondolom, identitásunkra ma jobban oda kellene figyelnünk, mert könnyen gyökértelenekké válunk. Ha a tervem megvalósul, akkor több kötetet is ki fog tenni munkám: remélem, sokaknak segíthetek így információkhoz jutni családjuk múltjáról.