karácsonyfa

December 25 – karácsony ünnepe

A nyugati keresztény világ december 25-én ünnepli karácsonyt, Jézus születésének napját az adventi időszak és szenteste után.

A Magyar Néprajzi Lexikon szerint az ünnepet először a IV. században ünnepelték ezen a napon.

Ezen a napon van az első emberpár – Ádám és Éva – nevének napja is.

Karácsonykor szokás megajándékozni szeretteinket.

Ez az ünnep a magyar paraszti életben hagyományos családi ünnep is volt, amely a nagy ünnepekhez méltóan munkatilalommal járó nap volt, csak a legszükségesebb munkákat végezték el.

Több néphiedelem, szokás, hagyomány élt a nappal kapcsolatban. Szokás volt az aprószentek-hordás, valamint a Luca-napi ágaknak is körülbelül ekkor kellettek virágozniuk. Régen december 25-én böjtöltek, emiatt karácsony böjtjének is nevezték ezt a napot.

Hagyomány volt Krisztus születésének kapcsán a kántálás és a betlehemezés, amellyel Jézus születésének történetét és örömhírét hirdették.

A Kárpátalja.ma szerkesztősége áldott ünnepet kíván minden olvasójának!

Kárpátalja.ma

Nyitóképen: karácsonyfa 1940-ből. Forrás: Fortepan / Széman György