Hűség, mint beérett gyümölcs
Szeretem az őszt, szeretem érezni a napsütés erejét az arcomon, gyönyörködni a káprázatos színekben, és szeretem a reményt is, amit magával hoz. Számomra minden lehulló falevél azt sugallja: a változás is lehet szép.
A fákon mostanra érik be a gyümölcs. Hosszú folyamat ez. Kora tavasszal a virágzással veszi kezdetét, és mire elérkezik a betakarítás ideje, egész története van minden gyümölcskezdeménynek. Mi minden éri őket közben! Fagyok, szélviharok, eső és napsütés, várakozás, csendes, olykor láthatatlan munka, míg elérkezik a pillanat, hogy leszakítsuk a termést.
Talán ilyen a lélek gyümölcse is. Nem egy nagy pillanatban kezd el látszani bennünk. Sokszor egészen hétköznapi döntésekben érlelődik: amikor megbocsátunk, amikor békességet keresünk, amikor szeretünk akkor is, amikor nem könnyű, amikor örülni tudunk más örömének, vagy amikor hűségesek maradunk akkor is, amikor senki nem tapsol érte. Pál apostol azt írja:
„A Lélek gyümölcse pedig: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22)
Érdekes számomra, hogy az eredeti görög szövegben a „gyümölcs” szó egyes számban áll: karposz. Nem a Lélek gyümölcsei, hanem a Lélek gyümölcse.
Pál kilenc megnyilvánulást sorol fel, mégis egyetlen gyümölcsről beszél, mint egy egységről. Talán úgy képzelhetjük el, mint egy szőlőfürtöt: sok szem, mégis egy fürt. Jézus pedig ennek a gyümölcstermésnek az alapja, a Szőlőtő. Ahogyan Jézus mondja: „Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.” A vele való kapcsolatból teremhet gyümölcs az életünkben.
Ez azt is jelenti, hogy nem válogathatjuk ki közülük, melyiket szeretnénk magunkon látni. Nem mondhatom azt: szeretetből legyen sok, türelemből inkább kevesebb, hűségből pedig csak annyi, amennyi éppen kényelmes. És milyen jó, hogy nem így működünk. A Szentlélek csodásan formál bennünket, termi bennünk a Lélek gyümölcsét.
Hűség… a felsorolás hetedik eleme. Beszéljünk most erről egy kicsit.
Bibliai értelemben a hűség sokkal összetettebb, mélyebb fogalom, mint a hétköznapokban. Jelent ugyanis szilárd hitet, megbízhatóságot, szavahihetőséget, Istenhez és az embertársainkhoz való kitartó ragaszkodást.
Hogyan tud az ember Istenhez, és hogyan embertársaihoz hűséges lenni? Mikor kezdődik a hűség? Vajon akkor, amikor kimondunk egy fogadalmat? Vagy sokkal korábban?
A tökéletes minta számunkra Isten hűsége hozzánk, emberekhez. Mielőtt arról beszélnénk, hogyan lehetünk mi hűségesek Istenhez vagy egymáshoz, talán érdemes megállnunk annál, hogy ki az, akitől egyáltalán megtanulhatjuk a hűséget. A Biblia egyik visszatérő üzenete, hogy Isten hűséges.
„Ha hűtlenek vagyunk, ő hű marad, mert ő magát meg nem tagadhatja” (2Tim 2,13)
Nem csupán akkor, amikor könnyű vele járni. Nem csak akkor, amikor értjük, amit tesz. Nem csak akkor, amikor mi is hűségesek vagyunk hozzá.
Isten ígér, és megtartja ígéretét. Újra és újra megmutatja irgalmát akkor is, amikor az ember elfordul tőle. A hűsége nem pillanatnyi érzelem, hanem állandóság. Ő ugyanis önmagához és kimondott szavához hűséges.
Tehát ha ilyen Istenünk van, akitől tanulhatunk, akkor mit jelent nekünk hűségesnek lenni?
Az emberi hűség működésmódja a mindennapokban leginkább a kapcsolatainkban érzékelhető. Hűség a kimondott szóhoz, a ránk bízott szolgálatban, a házastárshoz, a családhoz, a barátokhoz a jó és a rossz időkben egyaránt. Megmutatkozik a hűség azokban a kicsi, sokszor senki által nem látott döntésekben, amelyekből lassan kialakul bennünk az, hogy kik vagyunk. Ahogy egy házasság hűsége sem csupán egyetlen nagy döntésből áll. Sok ezer apró igenből épül fel, és jóval korábban kezdődik, mint a fogadalomtétel.
De vajon mi történik akkor, amikor nem egy másik ember felé kell hűségesnek lennünk, hanem ahhoz, aki mindennél közelebb van hozzánk? Mit jelent Istenhez hűségesnek lenni?
Ha a hűség valóban sok apró, mindennapi döntésben érlelődik, akkor az Istennel való kapcsolatunkban is ott van ezekben a láthatatlan „igenekben”, mindennapi döntéseinkben. Abban, hogy újra és újra őt választjuk. Hogy keressük az Ő akaratát akkor is, amikor a sajátunk könnyebbnek tűnik. Hogy ragaszkodunk hozzá akkor is, amikor nem értjük, miért enged meg valamit. Hogy imádságban hozzá visszük a kérdéseinket, a félelmeinket, az örömeinket és a kudarcainkat.
Egy hűséges Isten mellett tanuljuk meg, mit jelent hűséges emberré válni. De ez nem azonos a hibátlansággal. Előfordul, hogy mi, emberek elbukunk a hűségben, de Isten hűsége nem változik. Ő hű marad.
Talán én ezért szeretem annyira az őszt. Mert a természet minden évben emlékeztet arra, hogy a változás nem feltétlenül a vég. A fa elengedi azt, amit már nem tarthat meg, hogy egy új évszakra készüljön. A gyümölcs pedig azért kerülhet a kosárba, mert volt előtte egy hosszú, néha viszontagságokkal teli, láthatatlan történet. Nem egyik napról a másikra leszünk hűséges emberekké. A Lélek érlel bennünk valamit. Apró döntésekben, elengedésekben, várakozásokban, újrakezdésekben.
Tedd fel magadnak ezt a két kérdést zárásként: hol kér most tőlem Isten hűséget? És milyen gyümölcsöt szeretne majd egyszer betakarítani az életemből?
Balázs Krisztina
Forrás: teso.blog