Huszonévesként a világban

Mit tanulok abban az életszakaszban, amiben vagyok?

Egy emberöltő húszas éveiről általában úgy emlékezünk meg, mint életünk legszebb időszakáról, egyfajta aranykorról. És miért is ne tennénk így? Ez az az életszakasz, amikor még kellőképpen bizakodóak vagyunk, még tiszta szívvel hiszünk az élet szépségeiben és igazságaiban, a korlátokban még nem akadályokat, hanem motivációs erőket látunk, fiatalság, vidámság, szabadság, jó értelemben vett bolondos boldogság leng körül mindent.

És ez a nagy magunkra találás időszaka is. Végzős gimnazistaként továbbtanulás helyett idegen kontinensek önkénteseként képzeltem el az előttem álló néhány évet. Természetesen ebből az álomból semmi sem lett. Várt az egyetem, ahol öt év alatt egy életre kiható impulzusokat kaptam, kitörölhetetlen nyomokat hagyva mentalitásomban, világnézetemben, hitemben.

Ezek azok az évek, amik a felhőtlen szabadság és szeplőtlen boldogság mellett a leglátványosabban alapozzák meg személyiségünket, értékrendünket. Ekkor fordul meg velünk a világ, és szinte fehér térképként fedezzük fel lelkünk nem ismert tájait, szívünk titkos vágyait; az új érdeklődési köreinket, az új értékvilágunkat, melyben olyan dolgok kerülnek előtérbe, amikről korábban sosem gondoltuk volna, és olyanok tűnnek el örökre, amik mindig is az első helyen álltak. Olyan szakterületeken kezdünk el dolgozni vagy újra tanulni, amikről mindig is meg voltunk győződve, hogy nem a mi asztalunk. Mindez nem jelenti azt, hogy rózsaszirmokkal megszórt úton haladunk végig selyemcipellőben, sőt nagyon is sok csalódás, sírás, fájdalmas felismerés által formálódunk. A szabadság komoly felelősséggel jár, a szeplőtlen fiatalság velejárója, éppen a fiatalság miatt, a csalódás. Csalódások a világ vélt tisztaságában, a munkában, a barátságban és a szerelmekben. Elválások, kiábrándulások, régi barátságok felbomlása és újak kötése, elmúlt szerelmek, újak fellobbanása, nagy pofára esések és igaztalan dolgok kénytelen eltűrése is hozzátartozik a boldog húszas évek időszakához. Ugyanis ezek nélkül nem ismerhetnénk meg a világot igaz valójában. Mert a mi teremtett világunk igenis egyszerre felfoghatatlanul gazdag és végtelenül szegényes, egyszerre gyönyörű és nagyon csúnya is, egyszerre tisztességes és megalkuvó, egyszerre halmoz el ajándékaival és húzza ki a talajt lábunk alól, egyszerre korlátolt, behatárolt és megismerhetetlen, egyszerre áld és átkoz.

Ugyanakkor azt egy pillanatra sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a mi világunk a Teremtőnk hibátlan alkotása. Az a tér- és időkontinuum, melyben minden csapásnak, minden gondnak és bajnak, minden szomorúságnak és könnynek, minden csalódásnak megvan a maga szerepe. A rossz dolgok és kellemetlen vagy éppen kényes fordulópontok nélkül hogyan is válhatnánk felnőttekké, jó munkaerővé, igaz társakká, jó szülőkké? Persze, hogy nem örülünk a minket csiszolgató ráspolyozásnak, de Isten minket formáló, szerető Atyai keze ez, amely sohasem ellenünk, hanem csakis értünk van, életünk bármely szakaszában járunk is.

Mit tanulok ebben az életszakaszban? Önismeretet, identitást, a saját korlátaimat és lehetőségeimet, a kapott talentumokkal való bánásmódot, a nagy betűs életet. Ami minden nehézség ellenére nagyon tetszik. Köszönöm ezt Neked, Gondviselő Jó Atyám. Nélküled nem sikerülhetne.

Forrás: parokia.hu