Pótszeres módszerek

Az emberek nem változnak meg módszerek alkalmazása révén. Kapcsolatok által változnak, olyan törődő emberekhez fűződő kapcsolatok révén, akik alkalmazzák e hatásos módszereket.” (Joseph J. Nicolosi, Szégyen és kötődésvesztés)
Elkezdtem olvasni a fent idézett úriember könyvét. A könyv a helyreállító terápiáról szól, a helyreállító terápia pedig olyan homoszexuálisoknak segít, akik nem akarnak homoszexuálisok lenni. Nagyon szkeptikusan vettem a kezembe a könyvet, mert bennem – mint kiderült, nem véletlenül – az a meggyőződés élt, hogy a homoszexualitás nem döntés kérdése. Ahogyan a heteroszexualitás sem az. Erről majd külön írok, ha befejeztem a könyvet, de tény, hogy nagy pozitív csalódás, mert mindjárt az elején belefutottam ebbe az idézett zseniális meglátásba. Izgatottan várom, hogy tovább olvashassam.
Szóval, folyik a harc az emberek megváltoztatásáért. Ez a kereszténységen belül különösen fontos cél: változz meg! Ez a mondat viszont végre megfogalmazta azt, amit eddig nem tudtam ilyen jól megfogalmazni. Nekem mindig is bajom volt azzal az alapbeállással, hogy én vagyok a guru, nálam van a bölcsek köve, én tudom a tutit, és neked, kis szerencsétlennek, most segíteni fogok… Könyveket bújva, módszereket alkalmazva úgy, hogy közben én magam kimaradok a folyamatból, szerintem teljesen zsákutca. Csak olyan embereket lehet módszerekkel „megváltoztatni”, akiket egy másik módszerrel egy másik ember holnap más irányba fog változtatni. A bizonytalan embereket, akik arra vágynak, hogy valaki megmondja nekik, hogy kik ők, mit kell tenniük, mi a helyes és mi nem. Ez szalmaláng-változás, mert hiányzik belőle az, aki a változásban segíteni akar, és az is, aki változni akar: csak a módszer van. Ez a gond az összes olyan önsegítő könyvvel is, ami módszereket ajánl a változáshoz.
Meggyőződésem, hogy a személyes példa, a saját jelenlétem a folyamatban, a valós emberi kapcsolat elengedhetetlen összetevője annak, hogy egy emberrel maradandó hatást gyakoroljunk. Egyetemisták közötti munkám során megértettem, hogy a személyes kapcsolat, jelenlétem a beszélgetésben, személyes történetem nélkül nem lehet segíteni a fiataloknak abban, hogy rátaláljanak önmagukra. Amikor a 10 lépés egy új élet felé elnevezésű tréningünket indítottuk, a jelenkezőktől azt kértem, hogy csak akkor kezdjenek bele, ha elköteleződnek amellett, hogy mind a 10 lépésen végigmennek. A változáshoz elköteleződés kell. A tréning folyamán az is világos lett, hogy ez a 10 lépés még a jelenlegi elköteleződés után is folyamatos elköteleződést igényel a változás mellett. Az elköteleződés pedig emberekhez köt és nem problémákhoz. Apropó, az a gond, hogy probléma-centrikusan gondolkodunk. A probléma áll gondolkodásunk középpontjában, de a probléma félrevezető. C. S. Lewis Csűrcsavar leveleiben mondja, hogy az ördög kedvenc módszere, hogy eléd rak egy problémát, és elhiteti veled, hogy csak ezt kell megoldanod, és minden oké lesz. De ez egy gumicsont. A problémáink életünk részei. A problémáink gyökerei a kapcsolatainkban vannak, és a problémáink a kapcsolataink által oldódnak meg. Ha a problémáinkat kiemeljük a kapcsolatunkból, akkor sem megérteni nem fogjuk azt, sem megoldani.
A módszerek eszközök. Hatalmas divatja van ma a különböző mentálhigiénés, pszichológiai, menedzsment, marketing módszereknek, a gondom viszont az ezekkel a módszerekkel, hogy az a naiv hit álla mögöttük, hogy az emberek is eszközök, akiket kedvünkre alakítgathatunk. Ha igazi változást szeretnénk elérni egy ember életében, akkor annak a változásnak a saját döntéseiből kell születnie. Módszerekkel lehet manipulálni az embereket, de a manipuláció által elért változás nem az én változásom, csupán erőszakos befolyásolás. Egy eszköz annak a kezében működik, aki tudja használni. Az én kezemben egy ecset vajmi kevés dologra képes, de a feleségem csodákat tud létrehozni egy ecset segítségével. A módszerek is ilyenek. Elleshetünk nagyon sok jó módszert, de végül a saját módszerünket kell alkalmaznunk, mert az fog működni, mert ahhoz értek.
De a módszerek csak kapcsolatokban működnek. Változást csak annak az embernek az életében tudok elérni, aki érzi, hogy számomra fontos az ő élete. Nem azért fontos, mert az NEKEM haszon. Nem a saját sikerem a cél, hanem az ő sikere. A hatékony segítség SEGÍTSÉG abban, hogy a másik hatékony lehessen. A közöttünk meglévő kapcsolatban, amiben én is jelen vagyok a magam valós életével – betekintést engedek a saját életembe, és úgy tapasztalom, hogy pont ez a nyitottság teremti meg a bizalmat arra, hogy a másik fél komolyan vegye azt a módszert, amit ajánlok neki.
Akkor még egyszer: A problémáink életünk részei. A problémáink gyökerei a kapcsolatainkban vannak, és a problémáink a kapcsolataink által oldódnak meg. Ha a problémáinkat kiemeljük a kapcsolatunkból, akkor sem megérteni nem fogjuk azt, sem megoldani.

Forrás: ujragondolo.hu