Régi idők nagyböjti gondolatai: 30. nap

Sipos A. Felix nagyböjti elmélkedése 1895-ből.

„Szeretnünk kell a foglalkozást ; de óvatosak legyünk, hogy szélsőségekbe ne essünk. Tapasztalásom szerint sokan vannak manapság olyanok, a kik szeretnék elnyelni az egész világot s belátván,
hogy csakis munkálkodásuk után remélhetnek valamit., dolgoznak és dolgoztatnak még a nyugalom napjaiban is, nem tartanak sem ünnepet, sem vasárnapot. Az ilyenek munkáján nincsen az Isten áldása, mert ellenkezésbe jönnek parancsolataval, mely szerint csak hat nap kell és szabad dolgoznunk, a hetediken pedig nyugodnunk. Bátran merem állitani, hogy azért előbbre nem jutnak, mint azok, akik kényszer nelkül is pontosan betartják a munkaszünet törvenyéit. Az ilyenek rendszerint, vagy nagyon fukarok, vagy nagyon könnyelmű életűek, de annyi bizonyos, hogy a
szélsőség emberei, mert rendszeres foglalkozás mellett senki sem kénytelen a hetedik napot is munkában tölteni. Oktalanok nem csupán azért, mert ellenkezésbe jönnek magával a Teremtővel, hanem azért is, mert koczkára teszik földi kincsük legnagyobbikát, az egészséget. ‘I’évednek, végzetesen tévednek, még azért is, mert kizárólag a vagyonba helyezik minden bizalmukat; pedig ez magában véve nem biztosithatja a lélek nyugalmát es boldogságát.”

(Forrás: „Tartsunk bűnbánatot!” – korszerű nagyböjti beszédsorozat, írta s az 1895. év böjtjén a rozsnyói Szt. Ferencz-rendi templomban elmondotta Sipos A. Félix)