Rendhagyó tanévnyitó istentisztelet Beregszászban

Az Úr kezébe helyezték a tanévet, s Isten áldását kérték a tanulókra és pedagógusokra a Beregszászi Református Gyülekezetben. Rendhagyó tanévnyitó istentiszteletet tartottak szeptember 10-én.

Az alkalmon rengeteg kis- és középiskolás, valamint főiskolás vett részt, és szép számmal voltak jelen a város oktatási intézményeinek pedagógusai is.

Az istentiszteletet Taracközi Marianna lelkész indította, aki a következő igéket helyezte a jelenlévők szívére: „Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! (5 Móz 6:5) „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. (…) Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.” (Máté 22:36-38)

Mint elmondta, az Ó- és Újszövetség ezen szavai, a krisztusi parancsolat ma is aktuális. Ebből indul ki minden. Innen ered az Úr megismerése, az Isten iránti szeretet, ebből pedig következik az egymás iránti tisztelet és szeretet. Az első gyülekezet megalakulását idézve a lelkésznő elmondta, hogy már abban az időben is megvolt mindenkinek a szerepe. Az Úrtól kapott tálentumokkal ki-ki a maga helyén munkálkodott. Ezt jelenti a gyülekezeti élet. Ez a jelenlegi feladatunk is.

Minden időszak, minden tanév más kihívást hoz magával. Ez különösen igaz a mai helyzetre. Nem egyszerű sem pedagógusként, sem szülőként elindítani a tanévet. De Isten igéje a mai napon arra hívja fel a figyelmet, hogy az Úr iránti szeretet nem akármilyen szeretet. Teljes szívvel szeretni az Urat – ez indít majd a felebaráti szeretetre, az egymásra való odafigyelésre, melyre most hangsúlyozottabban szükség van. Mindannyian az Úr kezében vagyunk, s ez elköteleződés, kiállás és határozat. Ez a gondolat vezessen minden jelenlévőt a tanév napjain, nehézségein keresztül!

Ezt követően Taracközi Ferenc lelkész a következő igékkel kérte az Úr áldását minden jelenlévő pedagógusra: „A bölcsesség kezdete Istennek félelme.” „Féljétek az istent és néki adjatok dicsőséget.” (Péld 9:10; Jelenések 14:7)

Az istentiszteleteken számos főiskolai hallgató is jelen volt. Margitics János lelkész a Zsoltáros szavaival kérte rájuk Isten áldását: „Az ÚR az én pásztorom, nem szűkölködöm. Füves legelőkön terelget, csendes vizekhez vezet engem. Lelkemet felüdíti, igaz ösvényen vezet az ő nevéért.” (Zsolt 23:1-3)

A pedagógusok és diákok után a kisiskolások valamint a középiskolai tanulók megáldása következett. Ők egyesével vonultak a lelkészek elé, és személyre szólóan kapták Isten áldását.

Mindeközben a gyülekezet kamarakórusa és gyermekkórusa, valamint a főiskolás hallgatók énekekkel dicsőítették az Urat.

A továbbiakban hagyományos rend szerint folytatódott az istentisztelet a Bírák 13. részéből olvasott igeszakasszal.

Gál Adél

Kárpátalja.ma