Szent Erzsébet-napi zarándoklat Kassára
Kassai zarándoklaton vettek részt a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség hívei november 18-19-én. A résztvevők azért indultak útnak, hogy méltóképpen emlékezzenek meg Árpád-házi Szent Erzsébetről, a világ egyik legismertebb női szent királynőjéről, és közbenjárását kérjék a róla elnevezett kassai dómban.
Az ünnepre már szombaton délutántól különböző programokkal készültek, melyre szeretettel meghívták a kárpátaljai vendégeket is.
Először Legeza László CGZ tartott előadást „A hit védelme napjainkban” címmel, melyet egyházzenei instrumentális műsor követett a Kelet-szlovákiai Múzeumban. Végül dr. Frivaldszky János, budapesti egyetemi tanár „Isten, haza, család” című előadását hallhatták a résztvevők.
A tartalmas program után bőséges vacsora várta a zarándokokat, ahol megismerkedhettek a helyi szervezőkkel és a más helyekről érkezett hívekkel.
Másnap, vasárnap délelőtt került sor a búcsúi ünnepre. A magyar nyelvű szentmisére szép számmal érkeztek hívek Felvidék minden tájáról, valamint az anyaországból. A liturgia és a prédikáció által megerősödtek hitükben és egy újabb érzékenységet kaptak a szegények iránt, melyre a székesegyház védőszentje adott példát.
A szentmise után városnézésre is volt lehetőség. Megtekinthették a székesegyház körüli impozáns épületeket, a gyönyörű belvárost. Végül a kirándulás ebéddel zárult, mely során minden jelenlévő Erzsébet nevű hölgyet egy szál rózsával köszöntöttek. A kárpátaljai csoport köszönetet mondott Pásztor Zoltán magisztrális káplánnak a szeretetteljes fogadtatásért és a sok figyelmességért.
Fehér Rita
Kárpátalja.ma