Szükségünk van egymásra

Szerző: | 2015.05.09., 15:26 | Hitélet

Május 1. és 3. között immáron második alkalommal szervezett lelkigyakorlatot tinédzserek számára a Görögkatolikus Ifjúsági Szervezet (GISZ).

A szervezet az elmúlt években több, mára hagyományossá vált rendezvényt, köztük adventi, nagyböjti és ikonfestő lelkigyakorlatot is szervezett, s ezek sora a múlt évben a tinik lelkigyakorlatával bővült. Ennek fő célja az, hogy rohanó világunkban, amelyben a tinédzserek a hétvégét általában nem pihenéssel, hanem olyan elfoglaltsággal töltik, amely nem feltétlenül hasznos számukra, összefogják a fiatalokat, rámutassanak az élet fontos értékeire, közösségi élményt nyújtsanak.
A tini lelkigyakorlatot idén is a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görögkatolikus Líceumban tartották meg 12–16 éves fiatalok számára, felekezettől függetlenül, a GISZ tagjainak segítségével. A Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye egyházközségeiből idén 55 tinédzser vett részt a lelkigyakorlaton, amelyet a GISZ sorait erősítő görögkatolikus papnövendékeink, az ungvári Boldog Romzsa Tódor Hittudományi Akadémia hallgatói, Kótunovics István, Papp János, Petrás László és Trescsula József szerveztek meg.
A lelkigyakorlat programja idén az Isten mindig veled van téma köré összpontosult, a szervezők Isten folyamatos jelenlétét szerették volna a lelkigyakorlat alkalmával – különböző játékok, foglalkozások által – tudatosítani a tinikben. A közös hétvége első estéjén a Hanta Boy c. amerikai vígjátékot nézték meg közösen, a filmet követően pedig arról beszélgettek, mennyire és milyen hatással van életünkre a hazugság és az őszinteség.
Május 2-án Bakancsos Sándor tiszaújlaki görögkatolikus áldozópap tartott előadásokat a fiataloknak. Ebben Isten Ábrahámnak és Noénak tett ígéretéről beszélt, amelyekben az örök élet és boldogság elnyerését kínálja számukra, s azzal bízta meg őket, hogy próbálják a helyes útra vezetni az embereket. Sándor atya elmondta, hogy a Szentírásban több mint 7000 ígéretről olvashatunk, s arra biztatta a fiatalokat, hogy mindannyian keressék meg ezek között azt az ígéretet, amely nekik is szól. Hangsúlyozta továbbá, hogy ahogyan nekünk szükségünk van Istenre, úgy Istennek is szüksége van ránk, ezért is van jelen életünk minden egyes pillanatában. Az elmélkedéseket követően kiscsoportos beszélgetések, játékok, asztalitenisz-verseny következett, vacsora után pedig a résztvevők 5 csoportja egy vallási kérdéseket tartalmazó vetélkedőn mérte össze tudását.
Az estet közös éneklés, a lelkigyakorlatot pedig másnap, május 3-án szentliturgia zárta a karácsfalvai görögkatolikus templomban, amelyet Lődár Jenő, a GISZ elnöke vezetett.

Espán Rita

Pin It on Pinterest

Share This