A Beregszászi kistérség helyzetjelentése

Babják Zoltán polgármester új információkat közölt a Beregszászi kistérség helyzetével kapcsolatban július 14-én, a háború 141. napján.

Oktatás

Beszámolója szerint aktívan folyik az oktatási intézmények előkészítése az új tanévre Ukrajna hatályos jogszabályainak megfelelően.

– Amellett, hogy óvóhelyeket alakítunk ki az oktatás megkezdéséhez, azon iskolák és óvodák optimalizálásán is dolgozunk, ahol jelenleg a belső menekülteket szállásoltuk el. Mindent megteszünk, hogy biztosítsuk a gyermekek számára az oktatási folyamathoz szükséges feltételeket. Ukrajnában az oktatásról szóló törvénynek és a miniszteri kabinet „A tanév hadiállapot alatti megkezdéséről” szóló határozatának értelmében szeptember elsején megkezdődik az oktatás az iskolákban.

Menekültügy

A kistérség hat önkormányzati tulajdonban lévő intézményében pillanatnyilag 156 belső menekült tartózkodik. Eddig összesen 5 376 menekültet vettek nyilvántartásba. Beregszászban 4 190-et, az elöljárói körzetekben pedig 1 186 személyt.

Szociáliskártya-program

A program keretén belül 8 263 kártyát osztottak ki 19 ezer 705 személy számára.

– A humanitárius segítségnyújtás egységes rendszerén keresztül partnereink, például a Beregszászi járás és a Máltai Szeretetszolgálat, már osztottak ki csomagokat a lakosság szociálisan hátrányos helyzetben lévő tagjai számára – fogalmazott a polgármester.

Jelenleg a városi tanácsnál a külföldi adományozók segélyének begyűjtésével foglalkoznak, és az új segélycsomagokat készítik elő.

Babják Zoltán elmondta, hogy meghosszabbítják a szociális kártyák érvényességi idejét augusztustól ez év decemberéig.

– Amennyiben vannak olyan nehéz élethelyzetben élők, akik nem esnek bele a szociálisan hátrányos helyzetű személyek kategóriájába, a fogadónapokon nyugodtan forduljanak segítségért hozzám, illetve a kistérség minden képviselőjéhez.

Légiriadó

A polgármester ismételten felszólítja a helyieket, valamint a hivatalok és szervezetek vezetőit, hogy ne hagyják figyelmen kívül a légiriadó jelzéseit.

– Nem engedhetjük meg városunkban, hogy egy olyan tragédia következzen be, mint például Kremencsukban, ahol az ellenséges rakéta egy bevásárlóközpontot talált el munkaidőben. Továbbra is ki kell tartanunk, segítenünk kell egymást, és ami a legfontosabb, nem szabad elveszítenünk a reményt egy jobb jövő eljövetelét illetően.

Kárpátalja.ma